Vidéki gyerek vagyok, így olyan szerencsés gyerekkorom volt – bár akkor még fogalmam se volt erről –, hogy az epret mindig a kertben szedtük és imádtam. Mármint epret enni, nem szedni. Később, amikor saját kertem lett, megszerettem az eperszedést, sőt az eperindák terelgetését és az eper "palántázását" is.

Tudom, hogy szamóca a tudományos, szakmai elnevezése, esetleg földieper vagy kerti eper, azonban a köznyelv eperként azonosítja és bevallom, én is így használom.

Mit kell tudni az eperről (szamócáról)?

Az egyszer termő eprek időjárás és fajtától függően május közepétől június végéig szüretelhetők. Az eper virága általában fehér, de vannak nagyon szép rózsaszín virágú fajták is. A virágzás után általában 4-5 héttel lehet leszedni a beérett, piros gyümölcsöt.

eper a kertedben

A májusi eper története mindig augusztusban kezdődik  – Fotó: pixabay.com

A szamócaágyásokat 3-4 évente illik megújítani, különben satnyul a termés minősége. Ilyenkor lehet új fajtákkal kísérletezni vagy a régi kedvencekből egy megfiatalított ágyást létrehozni.

Ha nem látjuk az eper formáját, akkor az epertő habitusa és levélzete alapján nehéz megkülönböztetni az egyes fajtákat, így érési időben érdemes megjelölni azokat a töveket, amelyek indanövényeit szeretnénk később átültetni. Persze, még így is lehetnek meglepetések, mert egy 3-4 éves ágyásban nehéz kigubancolni, melyik indaindanövény melyik növényhez tartozik.

Hogyan fejlődnek az eper indanövényei?

Az eperszezon végén az epertövek indákat növesztenek, majd az indákon apró indanövények fejlődnek. Egy-egy erősebb tő több indát is növeszt és egy-egy indán 4-5 indanövény is lehet. Az indanövények először csak a „levegőben” fejlődnek, később – ha talajjal érintkeznek – le is gyökereznek.

Augusztusban az indanövények többsége erős, jóhányhány pedig már gyökeret is eresztett. A nagyobb, erősebb indanövények az „anyanövény” közelében vannak, az inda vége pedig fut tovább, mintha az lenne a terve, hogy elfoglalja az egész kertet. Ha elkezdjük leválasztani az indanövényeket, akkor az inda nem fut tovább.

Hogyan kell az epret szaporítani?

Az indanövények átültetése akkor lesz a legsikeresebb, ha már fejlett gyökérzettel rendelkeznek. Ezt segíthetjük úgy, hogy az apró indanövény alját – ahol az indából kihajtott – nem túl mélyen földbe nyomjuk, vagy úgy is, hogy jó termőfölddel teli cserepeket teszünk a eperágyásra és ezekbe nyomjuk az indanövények tövét. Utóbbi módszernél könnyebb a gyökérzet megsértése nélkül átültetni az új epertövet.

Új ágyás létesítésekor az egyik legfontosabb lépés a talaj előkészítése. A talajt fel kell ásni, ki kell gyomlálni, be kell trágyázni és természetesen komposzt is mehet bele.

Eperindák és indanövények

Futnak az indák az ágyásban és fejlődnek az indanövények – Fotó: Kucsera Éva

A leválasztott indanövényeket, amelyek innentől tulajdonképpen eperpalánták, 40-50 cm-es tőtávolságra érdemes ültetni. Ezután első évben csak annyi a dolgunk, hogy gazoljunk és locsoljunk. A csepegtető öntözés jó megoldás a locsolásra, azonban arra mindenképpen figyelni kell, hogy a régi, levéllel sűrűn borított eperágyásokhoz képest az újaknak több vízre van szükségük, hiszen az augusztusi forróság szárítja a talajt és ez veszélyeztetheti a palánták fejlődését.

Néhány tő biztosan el fog veszni, viszont a következő éven az új indanövények ellepik majd az ágyást.

Első és második éven augusztusban nincs más dolgunk, mint gyomlálni, öntözni és terelgetni az indákat, hogy az ágyásban maradjanak, ott, ahol mi szeretnék az eperözönt. Terelgetés közben arra érdemes figyelni, hogy a már legyökeresedett növényeket ne szakítsuk fel.

Ősszel az eperlevelek és indák leszáradnak, hogy tavasszal friss erővel hajtsanak ki, neveljenek virágokat majd gyümölcsöt. Augusztusban pedig ismét indákat és indanövényeket nevelnek.