A karácsony együtt jár a karácsonyfa kiválasztásával is. Sokan a vágott fenyő mellett döntenek, de ha van kertünk, akkor jobb választás lehet egy földlabdás fenyőfa, hiszen azt ki lehet ültetni a kertbe is. Így egyrészt a kert dísze lehet, másrészt akár a kertben is fel lehet díszíteni karácsonykor, és persze ha ránézünk, fel tudjuk idézni a csodás karácsonyi emlékeket is. 

Ha környezettudatosan gondolkodtál, vagy csak szerettél volna egy szép fenyőt a kertedbe, és földlabdás fenyőt vásároltál karácsonyra, fontos, hogy a lehető legkevesebb ideig tartsd azt feldíszítve a meleg lakásban. Ezeket a fákat a fagymentes napokon már ki lehet ültetni. De természetesen nem lehet bizonyos előkészületek nélkül, egyik napról a másikra kitenni őket a hidegbe.

földlabdás fenyő

A földlabdás fenyő kiültetése előtt fontos betartani néhány fontos szabályt. Fotó: Pixabay

Cikkünkből megtudhatod, mit kell tenned, hogy a fád nagy eséllyel túlélje ezeket a heteket. De azon túl, hogy leszeded a fenyőfáról a díszeket, már most kiválaszthatod, hogy hova fog kerülni a kertedben. Ha most enyhébb is az idő, mégsem ültetheted még ki a fádat. Azonban, még azokon a területeken is, ahol esetleg fagyok vannak, elő tudod készíteni a talajt a kiültetéshez.

Így készítsd elő a talajt

Ha a talaj felszíne a fagyok miatt kemény és száraz, akkor a tervezett ültetés előtt három-négy nappal takard be az ültetésre kijelölt területet körülbelül 5 cm vastag komposztréteggel, és borítsd be fóliával. A fólia és a komposztréteg alatt a talaj felpuhul, így jóval könnyebben fogod tudni kiásni a fenyőfádnak az ültetéshez szükséges gödröt.

Így szoktasd ki a fát

Ahogy a gyereket sem küldjük ki a hideg udvarra sál és sapka nélkül, úgy a karácsonyfaként szolgáló, földlabdás fenyőt sem lökhetjük ki a meleg szobából a kinti hidegbe. Tedd a fenyőt egy dézsába, amelyben kényelmesen elfér a földlabda. Mivel a benti, 23 Celsius-fok körüli hőmérsékleten tartottad napokig, és ezt szokta meg, fokozatosan kell hozzászoktatnod a rideg és hideg valósághoz, hogy semmi esetre se kapjon hősokkot.


A hősokk elkerülésére végett a lakásból először egy alacsonyabb hőmérsékletű helyiségben helyezd el a fát. Ez lehet a folyosó, a garázs, a pince, vagy a kamra. Itt tartsd legalább egy-két héten keresztül. Ami nagyon fontos, hogy feltétlenül öntözd. Két héten túl ne legyen olyan helyen, ahol nem éri elég fény. Ha 8-10 Celsius-fokon tartod, egy idő után elkezd magához térni, és hamarosan kihajtanak a fán az első rügyek. Amikor már nincsenek fagyok, eljött az idő, hogy kividd a fenyőt a szabadba.

Így ültesd el a földlabdás fenyőt

Január vége felé, amennyiben nincsenek már komolyabb fagyok, tedd a fenyőt a kert egy védett részébe. Ügyelj rá, hogy szélvédett helyre kerüljön. Semmi esetre se kerüljön műanyag cserépbe, mert annak rossz a hőtartó képessége, és hamar átfagyhatnak a gyökerei. A legjobb, ha dézsában marad, és azt körbeburkolod hullámpapírral, zsákokkal vagy buborékos fóliával, hogy megóvd a hidegtől és az esetleges túlzott felmelegedéstől.

Mint minden örökzöld növény, a fenyők is egész télen át fotoszintetizálnak, ehhez pedig vízre van szükségük. Így nagyon ügyelj rá, hogy folyamatosan öntözd. Különösen, ha hosszabb ideig napsütéses, csapadékmentes, enyhe az időjárás.

Ha jó helyen vásároltad meg a fenyőt, akkor a gyökereit zsákszerű anyagba varrták. Ennek fontos szerepe van a gyökerek összetartásában, így semmi esetre se távolítsd ezt el. Fontos az ültetési hely kiválasztásánál, hogy milyen fajtájú fenyőt vásároltál, hiszen különböző méretűek lehetnek. Nézz utána, hogy a kifejlett fenyőnek milyen helyigénye van, és eszerint válassz számára ideális helyet.

fenyőfa kert

A megfelelő módon kiültetett fenyő hosszú éveken át lehet kertünk dísze. Fotó: Pixabay

A szerb luc és a duglasz fenyő karcsúbb, azonban a nordmann fenyő és az ezüstfenyő jóval terebélyesebb, így erre ügyelj a hely kiválasztásánál. Ha szűk helyre ülteted, a fenyő, amikor növekedésnek indul, el tudja nyomni a környező növényzetet, sőt, még a háztetőre is rá tud nőni.

A cserép méreténél áss legalább másfélszer nagyobb ültetőgödröt, 30 cm-rel mélyebbet és 30 cm-rel szélesebbet, mint a tartóedény mérete. Az ültetőgödör aljára tegyél szerves trágyát. Amikor leszeded a cserepet a gyökérzetről, próbálj meg minél több földet rajtahagyni a gyökereken, hiszen ez tartja azokat össze. A rajta található jutazsákot semmiképpen se szedd le. Ne aggódj, idővel saját magától le fog bomlani a talajban.

Ültetéskor a talajt folyamatosan tömörítsd a gyökerek körül és úgy taposd körbe, hogy ne maradjon levegő a gödör belsejében. Az ültetést követően ügyelj rá, hogy többször is bőségesen öntözd meg a fát. De ne csak ekkor, hanem folyamatosan gondoskodj a bőséges öntözéséről. Ha mindent a leírtak szerint tettél, nagy eséllyel meg fog gyökeresedni a fád, és még hosszú éveken keresztül lesz a kerted ékessége. Arról sem kell lemondanod, hogy újra karácsonyfaként állja meg a helyét az ünnepek alatt, hiszen kültéri fenyőfaként feldíszítheted minden évben, így továbbra is fontos szerepet tölthet be az ünnepek alatt a család életében.