Itt a tavasz, és vele együtt eljött a kertészkedés ideje. Ráadásul hamarosan dúskálhatunk a finomabbnál is finomabb friss zöldségekben. A legjobb pedig, ha ezekért csak pár lépést kell tennünk. A veteményesben termesztett zöldségeknek még az íze is más. Bennük rejlik a frissesség, a gondoskodás és a szeretet íze. És persze a kertész büszkesége is.

De ha nincs kertünk, akkor sem kell, és nem is szabad lemondanunk az otthon termesztett zöldségek és gyümölcsök ízéről. Ugyanis a balkonunkon is nagyon sok finomságot termeszthetünk meg saját magunk, és a szertetteink örömére. Akár egy balkonládában is termeszthetünk többféle zöldséget, de cserepek és magaságyások is helyet kaphatnak a balkonon. Így hát ugyanúgy lehetnek saját termesztésű zöldségeink és gyümölcseink, mint ha kertünk lenne. És lehetünk ugyanolyan büszke kertészek is.

Erre ügyelj a balkonon termesztett növények esetében

A balkonon nevelt növények és gyökereik számára sajnos korlátozott a hely, így jóval kisebb terület áll rendelkezésükre, mint a szabadban nevelt társaik számára. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen talajban kerülnek elültetésre. A balkonon nevelt zöldfélék többsége a középkötött, tápanyagokkal bőségesen ellátott, közömbös kémhatású földben érzi jól magát.

Fontos, hogy a cserepeket, balkonládákat minden évben friss földdel töltsük meg. A korábban használt földből ugyanis a benne nevelkedett növény már egészen biztosan elhasználta a tápanyagokat, ráadásul betegségek, kórokozók melegágya is lehet.

terasz kert balkon

A balkonunk ékessége is lehet a kertünk. Fotó: Shutterstock

Ha a teljes földmennyiséget nem áll módunkban lecserélni, akkor is hántsuk le a föld felső, 2-3 cm-es rétegét, és helyette jó minőségű, vegyszermentes földdel töltsük fel a cserepet, balkonládát. Fontos, hogy jóval gyakrabban kell öntözni az így nevelt növényeket, és tápoldatozásra is többször van szükségük.

Így válassz cserepet, balkonládát

Igen népszerűek a fából készült balkonládák, a hordók, de a különféle cserépedények, és műanyagból készült társaik is. Tulajdonképpen csak a pénztárcánk és az ízlésünk szabhat határt annak, hogy melyiket válasszuk.


Az agyagcserép nehéz, és könnyen törik, így a műanyag könnyebb és olcsóbb választás lehet. Ráadásul még a fagyot is elviseli. Azonban arra ügyeljünk, hogy ha túlságosan sötét színben választjuk, az nagyon könnyen fel tud melegedni a nyári hőségben, károsítva ezzel a benne nevelt növények gyökérzetét.

Elengedhetetlen, hogy legyen az edények aljában egy, vagy több vízlevezető nyílás, amelyeken keresztül a felesleges víz távozni tud a földből. Minden esetben vegyük figyelembe az ültetni kívánt növény igényeit, hiszen minden növénynek más mélységű és szélességű ültetőedényre van szüksége. Egy tő paradicsomnak például egy 15 literes, míg egy tő uborkának 5-10 literes edényre van szüksége.

Ezeket a növényeket ültesd a balkonodra

Természetesen azzal sincs semmi baj, ha gyönyörű virágokkal ékesítjük a balkonunkat, de ha ennél többre vágyunk, és valami ennivalóan finomat szeretnénk a közvetlen környezetünkben, érdemes zöldségeket, gyümölcsöket is termesztenünk.

1. Paradicsom

A balkonon nyugodtan nevelhetünk paradicsomot, így teremtve ott paradicsomi állapotokat. Választhatunk bokros, mini, vagy szinte bármilyen paradicsomot, sőt, nyugodtan ültethetünk mellé egy pár paprika palántát is. Azonban arra ügyeljünk, hogy a legtöbb paradicsom akár másfél-két méter magasra is képes megnőni, így fontos, hogy meg tudjon támaszkodni. Ehhez kiváló megoldást nyújt egy bambuszbot, melyet szúrjunk a palánta mellé, és spárgával kötözzük hozzá a paradicsomot.

Nagyon fontos munka a paradicsom esetében a kacsozás, vagyis a levelek hónaljában fejlődő hajtások eltávolítása. Ennek hiányában a növény nagyon gyorsan elbokrosodik, sűrűsége miatt nem fogja egyenletesen érni a napsugár, és a bogyók nagy része nem fog tudni kifejlődni. Érdemes azonban néhány jól fejlett hónaljhajtást levágni a tőről és eldugványozni őket egy-egy szép nagy cserépben. Ezek gyorsan meg fognak erősödni, és késő ősszel csodás paradicsomokkal fognak megajándékozni minket.

A paradicsom nagyon egészséges, hiszen sok C-vitamint tartalmaz. Minél kisebb a termés, annál több benne a vitamin. Emellett még B2- és B1-vitaminokat is juttat a szervezetünkbe. Jó hír a fogyókúrázóknak, hogy nyugodtan fogyaszthatják, hiszen kalóriatartalma nagyon alacsony, 100 grammonként mindössze 22 kcal. Nagyon hatásos a sérült bőrfelületek kezelésében, és a bőrön lévő foltok halványításában is.

balkonláda paradicsom

Az én "paradicsom" mindig a legfinomabb. Fotó: Shutterstock

2. Uborka

A balkonon nevelhetünk uborkát is. Az uborka nagyon vízigényes növény, azonban a sok öntözést gyors fejlődéssel hálálja meg. A balkonon futtassuk felfelé, hiszen az uborka szerencsére nem tériszonyos. Remek módszer, ha egy 150-180 cm magasságú futtatórácsot helyezünk el jó stabilan úgy, hogy ne dőlhessen el.

A rács alja legyen minimum 15 cm-re a talajtól. Figyeljünk oda, hogy mennyire szeles az erkélyünk. Mindenképpen kössük ki a növényeket, mert egyrészt megsérülhetnek egy nagyobb viharban, másrészt nem biztos, hogy sokan értékelik, ha uborkaeső hullik alá az autójukra a tizedik emelet magasságából.

Az uborka leve kívül és belül is hasznos. Ha megisszuk, vitamin és ásványisó tartalma biztosítja számunkra, hogy ne csak kellemes, hanem hasznos üdítő is legyen. Az uborka rengeteg káliumot, foszfort, vasat, kalciumot és nátriumot tartalmaz, de gazdag A-, B1-, B2-, B6- és C-vitaminban is. A héja is vitaminforrás, így érdemes nem megszabadítani tőle fogyasztás előtt.

3. Fűszerezd meg az ételed, és az életed

Tökéles helye lehet a fűszernövényeknek is a balkonunkon. Azonban a legjobb, ha mindegyiket külön kis cserépbe ültetjük. A legkedveltebb fűszernövények a metélőhagyma, a levélpetrezselyem, a bazsalikom, a majoránna vagy a chili paprika. A fűszernövényeket tegyük mindig napsütötte helyre, és ügyeljünk rá, hogy gyakran öntözzük őket, azonban ne pangjon a víz a cserepükben.

Egy 60 cm hosszú balkonládába háromféle fűszernövényt lehet elültetni. Azonban vannak már olyan kerámia ültetőedények is, amelyeken több kis kiugró csésze van, amelyekbe kedvünk szerint ültethetünk mindenféle csodás fűszernövényt.

A bazsalikom jóbarátja a paradicsomnak, így nincs is olyan paradicsomos étel, amelyikhez ne használhatnánk. A frissen aprított leveleket tegyük közvetlenül a főzés befejezése előtt az ételbe, így megőrzi csodás ízét. A majoránna csodás ízeket kölcsönöz a grillhúsoknak, de kitűnő lesz tőle minden burgonyából és babból készült étel is. De akár még chili paprikát is nevelhetünk a balkonon.

A metélőhagymát nyersen adjuk az ételekhez. Felsorolni is nehéz, milyen sok finomsághoz van rá szükség, de az biztos hogy a körözött szóba sem jöhet nélküle. Nincs olyan, aki ne emlékezne vissza a nagyi csodálatos petrezselymes krumplijaira! Rántott hússal, de akár csak úgy egymagában elrágcsálva is fantasztikus. Levesekhez, töltelékekhez, salátákhoz, szóval a "mindenhez is jó". A sor pedig végeláthatatlanul hosszú. De hát ismerjük az érzést, hogy egy igazán szenvedélyes kertésznek mindig túl kicsi a kertje és a balkonládája ahhoz képest, amennyi mindent meg szeretne termelni benne.

4. Szamóca

Az erkélyen nevelhető szamócák többsége nagyon sokáig lát el minket finom gyümölccsel. Akár a korlátra akasztva is termeszthetjük, így sok helyet takaríthatunk meg. A legfontosabb azonban a vízelvezetés. Mivel a szamóca kis gyökérlabdával rendelkezik, már egy 25-30 cm átmérőjű és 20 cm mély cserép is tökéletes számára, azonban ügyeljünk rá, hogy rendszeresen öntözzük és soha ne pangjon benne a víz.

Laza, agyagos ültetőkeverékbe ültessük úgy, hogy egy tőnek legalább 60 cm helye legyen. Fontos, hogy a növényt napi 6-8 órán át érje napsütés. 3-4 hetente kezeljük foszforban gazdag folyékony tápoldattal.

5. Szőlő

Bizony, még szőlőt is termeszthetünk az erkélyen. A szőlő ráadásul nagyon is kedveli, hogy védett helyen növekedhet. A legnagyobb eredményt a kúszó fajtákkal érhetjük el, ha cserépben nevelésről van szó.

balkonláda chili

A chili paprika az egyik sztár növény, ha balkonkertről van szó. Fotó: Shutterstock

Azonban arra készüljünk fel, hogy ha közel van a szomszéd, ő is szüretelni fog, mert a szőlő nem igazán tartja be a három lépés távolságot. A gyomlálást viszonylag hamar el tudjuk végezni, azonban a permetezést és a metszést nem hanyagolhatjuk el.

6. Cékla

A céklának van olyan fajtája, amelyik kiválóan érzi magát egy legalább 30 cm mély konténerben. Választhatjuk a Kornett fajtát, vagy akár bébicéklában is gondolkodhatunk. A cékla fogyasztása azért is hasznos, mert dúskál antioxidánsokban, melyek védik a sejteket a külső szabad gyökök támadásaitól, így például a ráktól is. Rengeteg vasat, kalciumot, magnéziumot és ásványi anyagokat tartalmaz, emellett bőségesen ellát bennünket vitaminokkal is.

Piros színét a benne lévő pigmentnek köszönheti, mely neve a betacianin. Kutatások igazolták, hogy különösen hatásos emiatt a máj-, a vastagbél- és a bőrrák ellen. Ráadásul a vasforrások közül a szervezetünk a legjobban a céklában található vasat tudja hasznosítani.

7. Bab

A bokorbab neveléséhez is elegendő egy 30 cm mély konténer, melyben elég hely lesz számára ahhoz, hogy megvethesse a gyökereit. Ügyeljünk rá, hogy legyen lehetősége futni, így szüksége lesz egy támasztékra, de akár az egész erkélyt is díszíthetjük vele, ha befuttatjuk. A leginkább ajánlott fajta erre a Minidor.

Ez a növény meghálálja a törődést, amiből nem is kíván olyan sokat. Ráadásul a száraz hüvelyeket elég csak október környékén leszedni. A szárazbabból rengeteg finomságot lehet készíteni, ami azon túl, hogy tápláló, nagyon egészséges is. A szárazbab ugyanis kitűnő A-, B1-, B2- és C-vitamin forrás, de megtalálható benne a vas, a foszfor és a kalcium is.

8. Borsó

A Rajnai törpe fajtából vessünk 6 szemet egy 30 cm mély konténerbe, és élvezzük a frissen szedett borsó semmivel sem összehasonlítható zamatát. A zöldborsó nem csak finom, de még növényi szterolokban is gazdag, amelyek segítenek alacsony szinten tartani a szervezet koleszterinszintjét. Magas a K-vitamin tartalma, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint is, mely nélkülözhetetlen az egészséges nyálkahártya és bőr számára, de a látásban is fontos szerepet tölt be.

A borsó ezek mellett még B-komplex vitaminokat is tartalmaz. Rendkívül gazdag ásványi anyag forrás, tartalmaz kalciumot, vasat, rezet, cinket, és mangánt, de emellett nagyszerű folsav forrás is, és igen magas a C-vitamin tartalma, hiszen egy adag borsóban több a C-vitamin, mint két almában.

9. Hagyma

Ugye, milyen finom újhagymát majszolni a finom zsíroskenyér mellé? Ehhez csak dughagymára, és egy 10-12 cm mély cserépre van szükségünk. A dughagymákat 3-5 cm távolságra ültessük el egymástól. Mindig lefelé legyen a gyökerük, és ne kerüljenek mélyebbre 3-5 cm-nél. A kikelt hagymát fogyaszthatjuk újhagymaként, de bent is hagyhatjuk a ládában, és a kifejlett hagymát is fogyaszthatjuk, vagy főzhetünk vele.

10. Hónapos retek

A retek is megterem a balkonon. Ehhez csak szórjuk el apró magjait, majd ügyeljünk rá, hogy ne száradjon ki a földje. Nem is kell rá sokat várni, hiszen a reteknek a legrövidebb a veteményesben a tenyészideje, mindössze 55-60 nap.

balkonláda

A balkonon lévő kert a gyerekek számára is élmény. Fotó: Shutterstock

A megvastagodott szik alatti szár, vagyis a gumó, számtalan színben és alakban előfordul. Lehet gömb, szív, tojás és henger alakú, a húsa fehér, esetleg kissé pirosas. Ügyelni kell rá, hogy a gumóképződés alatt gyakran öntözzük, különben nagyon csípős lesz az íze. Ráadásul a száraz talajban hamar üregessé válik. A hónapos retek legjobban a laza, homokos, de tápanyagban gazdag talajt kedveli. .

A magokat sekélyen takarjuk be földdel. Fontos, hogy ne hagyjuk elgyomosodni. Egy régi mondás szerint "a retek reggel méreg, délben étek, este pedig orvosság". Ez azonban inkább a téli retekre igaz, hiszen az sokkal több rostot és savat tartalmaz, mint a hónapos retek.

A retek nagyon egészséges, hiszen egy maroknyi retekben megtalálható a napi C-vitamin szükségletünk 14 százaléka. A retek fogyasztása segít sejtjeinket megvédeni az oxidatív stressz káros hatásaitól. Rostban is nagyon gazdag, így fogyasztása segíti az emésztést, és hamar teltségérzetet biztosít. Igen kevés kalória található benne, így a fogyókúrázóknak sem kell lemondaniuk róla. Ezen kívül található még benne folsav, B-vitamin, K-vitamin, kálium, mangán, magnézium, kalcium, nátrium, réz és cink.

Bármelyik zöldség, vagy gyümölcs mellett döntesz, az egészen biztos, hogy nagyon finom, nagyon egészséges, és nagyon könnyen hozzáférhető lesz számodra.