A németországi Klosterbrauerei Neuzelle sörfőzde fejlesztette ki a sörport, amit csak fel kell önteni vízzel – írta meg a HVG.

sör

A porított sör egyik előnye, hogy sokkal könnyebb, mint a hagyományos, ami jelentős szállítási költségmegtakarítást eredményezhet – fotó: pixabay.com

Kevesebb alapanyagra van szükség

A porból készült ital alkoholmentes, magas dextrintartalmú, főzni pedig ugyanúgy főzték, mint bármelyik másikat, csak a végén vízben oldható porrá, illetve granulátummá alakították át.

A termék kifejlesztését a Német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium is finanszírozta, de más technológiai partnerek is beszálltak a projektbe. A cég szerint ezzel nemcsak kevesebb alapanyag kell majd a sör előállításához, de a gyártás is környezetbarátabb, mint a hagyományos eljárás.


A súlya a hagyományos sör tömegének mindössze 10 százalékát teszi ki

A porított sör egyik előnye, hogy sokkal könnyebb, mint a hagyományos, ami jelentős szállítási költségmegtakarítást eredményezhet. Könnyű súlyának köszönhetően a hagyományos sör tömegének mindössze 10 százalékát teszi ki, így akár az ázsiai és afrikai piacokra is olcsón el lehet juttatni. Jelenleg ugyanis a sörök szállítása abból áll, hogy gyakorlatilag vizet visznek egyik helyről a másikra - hiszen a sör 90 százaléka víz.

A termék mellett szól az is, hogy a vásárlónak semmit sem kell tudnia a sörfőzés folyamatáról, elég csak vizet adni a granulátumhoz, és már ihatja is az otthonában, saját maga által elkészített sörét.

A sörfőzde még idén piacra dobja az instant sört, s ha fut a termék, kidolgozza az alkoholos verziót is.