A házi készítésű finomságok nem csak a fogyasztásukkal okoznak örömet, hanem büszkeséggel töltik el azt is, aki az adott ételt készítette. Így van ez a házi kolbásszal, sajttal is. Az élmény pedig fokozható, ha van otthon egy jó kis füstölőd.

Bár manapság a tartósítást már nagyon egyszerűen meg lehet oldani, régebben a füstölés célja elsősorban nem az élvezeti érték, hanem az ételek fogyaszthatóságának meghosszabbítása volt. Természetesen ez ma is fontos szerepet játszik a folyamatban, azonban egy házi füstölésű étel igazán naggyá tud tenni a család és a barátok szemében. Lássuk be, egy saját füstölő a kertben igazán menő! És mikor máskor, mint most, amikor indul a disznóvágás szezonja!

füstölő sonka

A házi füstölővel megkoronázhatod a házi ételkészítést. Fotó: Shutterstock

Mi is az a füstölés?

Semmiképpen nem az, amikor a szomszéd avart éget, vagy valami azonosítatlan dolgot dob be a kályhába és még a saját gondolataidat és a szomszéd telekre vezető utat sem látod a terjengő füsttől. Az a füstölés, amiről itt most olvasni fogsz, a házi ételkészítés megkoronázása.

Elkövethetjük kemencében, hordóban, vagy egy házilag összerakott füstölőben is. Ráadásul ha megvan a füstölőnk, akkor tényleg csak a jó ízlés szabhat határt annak, hogy mi is kerüljön bele. A húsok és kolbászok mellett a füstölt hal és a füstölt sajt is fantasztikus, ha otthon készítjük.

  • A hideg füstölés az egyik legrégebbi tartósítási módszer. 10-25 Celsius-fok közötti hőmérsékleten történik, azonban ehhez a füstölni kívánt alapanyag szárított formában kerülhet be a füstölőbe és maga a füstölő anyag sem lehet nedves. Az így készült hús rendkívül tömör lesz, és nagyon keményre szárad. A hideg füstölést több napon keresztül kell végezni, cserében az étel is sokáig eltárolható marad. Az egyes füstölési szakaszok között a bent lévő termékeket mindenképpen levegőztetni kell. Ennek az eljárásnak a hatása abban áll, hogy a húsáru kiszárad, ennek következtében megnövekszik a sótartalma és a húsban felhalmozódnak a füstölőanyagok alkotórészei. Ezzel a módszerrel szoktak készülni a disznótoros finomságai is.


  • A meleg füstölés 30-50 Celsius-fokon történik, az időtartama pedig jóval rövidebb, mint a hideg füstölés esetében, hiszen pár órától egy napig tarthat. Azonban, éppen ezért, az ezzel az eljárással tartósított ételt pár héten belül el kell fogyasztani, hiszen kevésbé lesz tartós, mint a hideg füstölés során.
  • A forró füstölés esetén 50-90 Celsius-fokra kell hevíteni a füstölőt. Azonban csak pár órán át tart a folyamat. Ezt az eljárást a vastag, kemény húsok esetében előfőzésnek kell megelőznie, hiszen a füstölési idő rövidsége miatt a hús belseje nyers maradhat.
  • A nedves füstölés esetében a páratartalom magas, akár 90%-os is lehet. Ezt azzal lehet fokozni, ha egy vízzel teli edényt helyezünk a füstölőbe. Ezzel az eljárással az érési folyamat szárítás nélkül valósul meg, nagyon rövid idő alatt.

A füstölés és a füst íz kialakítása azonban nem ugyanaz. A hivatalos megfogalmazás szerint a füstölés célja az előállított füsttel a húskészítmények füstölt ízének és színének kialakítása, az eltarthatóság növelése, a termék jellegének kialakítása. A füst előállítása történhet keményfa közvetlen elégetésével vagy füstaromából annak regenerálásával. Ezzel szemben a füst ízesítés során a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelő füstaromát a húskészítménybe juttatják, melynek módszere többek között a bekeverés vagy az injektálás. Ezt azonban inkább ne alkalmazzuk, hiszen a házi füstölés lényege a valódi, füst által keltett ízélmény.

Ezekkel füstölhetsz

A felhozatal manapság páratlan. Készíthetsz te magad is füstölőt, de vásárolhatsz füstölőhordót, ládát, vagy szekrényt, asztali melegfüstölőt, smoker grillt, vagy akár a kéménybe is építtethetsz egy füstölőt. Nagyon fontos azonban tudni, hogy ha saját készítésű füstölőt használsz, azt mindenképpen szakember segítségével építsd meg, hiszen különben balesetveszélyes és életveszélyes is lehet.

füstölő szalámi

A füstölt húsok mellett a halak és a sajtok is igazán finomak. Fotó: Shutterstock

  • Az asztali melegfüstölő készüléknél a forgács egy tálban van elhelyezve a készülék aljában, melyet alulról valamilyen hőforrással melegítenek. Ez általában spirituszégő. A füstölni kívánt húst, vagy halat a forgács felett lévő rácsra kell helyezni és körülbelül 15-60 perc alatt el is fog készülni, és azonnal fogyaszthatóvá válik.
  • Az épített füstölőkamra a kertünk igazi ékessége lehet. Készülhet fából, de akár falazott füstölőkamrát is kialakíthatunk, a lényeg, hogy legyen megfelelő kémény kivezetése. Bár sokan a kerti árnyékszékhez szokták hasonlítani, ez igazi sértés egy füstölőnek. Lehet, hogy az alakja hasonló, de ami odabent történik, az igazi varázslat. Ha nem akarjuk, hogy mégis összekeverjék a két építményt, készítsünk a kerti füstölőnek hozzá méltó dekorációt.
  • A kéménybe épített füstölő esetében a kemence kéményét szélesítik ki, és abba akasztják be a füstölésre szánt élelmiszert. A füst készítése a kemence tűzterében zajlik.

  • A füstölőláda egy hideg füsttel működő faláda, melybe a füstöt egy minimum 4-5 méter hosszú kéménycsövön keresztül vezetik be. A füst egy kályhában keletkezik, és a füstcsőben hűl le.
  • A hidegfüst generátoros füstölő egy nagyon új módszer. Legfontosabb része a füstgáz keverőszelep, amely a venturi-cső elvén történő működésével a képződő füstöt többszörösére hígítva juttatja be a füstölőszekrénybe. Bár nagyon tudományosan hangzik, használata igen könnyen és gyorsan elsajátítható.

Nagyon fontos, hogy milyen típusú fát választunk a füstöléshez, hiszen az befolyásolni fogja a kapott étel ízét és illatát.  A leggyakrabban éger, tölgy vagy cseresznyefával szoktak füstölni, de van, aki inkább füstölő forgácsot használ, amelyet ráadásul számtalan aromával lehet gazdagítani. Ehhez rozmaringot és borókabogyót szoktak használni, de bármit kipróbálhatunk, amit csak szeretnénk.

Mindenkinek jó füstölést kívánunk!