A grapefruit hatásai

A grapefruit potenciálisan halálos egészségügyi kockázatot jelent a növekvő számú vényköteles gyógyszereket szedő beteg körében, figyelmeztettek a szakértők. A gyümölcs olyan vegyi anyagokat tartalmaz, amelyek kölcsönhatásba léphetnek bizonyos gyógyszerekkel, és ezáltal hatásosabbá tehetik azokat. A mellékhatások között akut veseelégtelenség, légzési elégtelenség, belső vérzés és hirtelen halál is szerepelhet.

Bár köztudott, hogy egyes betegeknek kerülniük kell a grapefruitot, illetve a grapefruitlevet, az érintett gyógyszerek listája az utóbbi években meredeken emelkedni kezdett.

A Canadian Medical Association Journal című orvosi folyóirat szerint 2008 és 2012 között 17-ről 43-ra nőtt azoknak a gyógyszereknek a száma, amelyek a grapefruittal való kölcsönhatás révén súlyos károkat okozhatnak. Az orvosok évente átlagosan több mint hat ilyen gyógyszert bocsátottak a betegek rendelkezésére.

A tudósok szerint már egy szerény adag, egyetlen gyümölcsből nyert mennyiségű grapefruitlé is kifejtheti hatását, ha órákkal a gyógyszer bevétele előtt fogyasztják el.

A tudósok szerint már egy szerény adag, egyetlen gyümölcsből nyert mennyiségű grapefruitlé is kifejtheti hatását, ha órákkal a gyógyszer bevétele előtt fogyasztják el. Kép: Unsplash

A beteg sokszor nem is tudja, hogy nem lenne szabad grapefruitot ennie

Dr. David Bailey, az Ontario állambeli Londonban működő Lawson Egészségügyi Kutatóintézet munkatársa és kollégái nyugtalanítónak nevezték a növekvő tendenciát. "Ha az egészségügyi szakemberek nincsenek tisztában azzal a lehetőséggel, hogy az általuk észlelt mellékhatás eredete a grapefruit közelmúltbeli beiktatása is lehet a beteg étrendjébe, akkor nagyon valószínűtlen, hogy kivizsgálják azt. Ráadásul a beteg nem biztos, hogy önként megadja ezt az információt. Így azt állítjuk, hogy az általános egészségügyi közösségben továbbra is hiányosak az ismeretek erről a kölcsönhatásról" - írta a doktor.


A kutatók szerint több mint 85 gyógyszer léphet kölcsönhatásba a grapefruittal, és ebből 43-nak súlyos mellékhatásai lehetnek. Más citrusfélék, például a lekvárkészítéshez használt sevillai narancs és a lime is tartalmazzák azokat a hatóanyagokat, melyek a gyógyszerkölcsönhatásokat okozták.

A furanokumarinoknak nevezett vegyi anyagok a bélben egy olyan enzimre hatnak, amely normális esetben csökkenti a gyógyszerek hatékonyságát. Ez egyes gyógyszerek adagját hatékonyan a sokszorosára növelheti. A veszélyes gyógyszerek listáján szerepelnek többek között a szorongás, a depresszió, az allergia, a HIV-fertőzés, a görcsrohamok, a szívritmuszavarok és a magas koleszterinszint kezelésére szolgáló gyógyszerek. A tudósok szerint már egy szerény adag, egyetlen gyümölcsből nyert mennyiségű grapefruitlé is kifejtheti hatását, ha órákkal a gyógyszer bevétele előtt fogyasztják el.

A grapefruit potenciálisan halálos egészségügyi kockázatot jelent a növekvő számú vényköteles gyógyszereket szedő betegek körében- figyelmeztettek a szakértők.

A grapefruit potenciálisan halálos egészségügyi kockázatot jelent a növekvő számú vényköteles gyógyszereket szedő betegek körében- figyelmeztettek a szakértők. Kép: Pexels

Megugró koncentráció

A grapefruit gyakori fogyasztása tovább ronthat a helyzeten. A szimvasztatin koleszterinszint-csökkentő gyógyszer és egy 200 milliliteres pohár grapefruitlé kombinálása naponta egyszer három napon át több mint háromszorosára növeli a gyógyszer hatóanyagkoncentrációjának szintjét. A legnagyobb kockázatnak a gyógyszer-túladagolást kevésbé tűrő idős emberek vannak kitéve.

"A jelenlegi tendencia, miszerint egyre több újonnan forgalomba hozott, grapefruit-hatású, jelentős klinikai mellékhatásokkal rendelkező gyógyszer kerül forgalomba, szükségessé teszi ennek a kölcsönhatásnak a megértését és ezen ismeretek alkalmazását a biztonságos és hatékony gyógyszerhasználat érdekében a háziorvosi gyakorlatban" - mondta Dr. David Bailey.

A grapefruitlé és a grapefruit gyógyszerek nélkül része lehet az egészséges táplálkozásnak. A grapefruit C-vitamint és káliumot tartalmaz, olyan tápanyagokat, amelyekre a szervezetnek szüksége van a megfelelő működéshez.

Bár a tudósok már több évtizede tudják, hogy a grapefruitlé bizonyos gyógyszerek hatóanyagait feldúsíthatja a szervezetben, újabb vizsgálatok szerint a gyümölcslé néhány más gyógyszer esetében éppen ellenkező hatást fejt ki.

Bár a tudósok már több évtizede tudják, hogy a grapefruitlé bizonyos gyógyszerek hatóanyagait feldúsíthatja a szervezetben, újabb vizsgálatok szerint a gyümölcslé néhány más gyógyszer esetében éppen ellenkező hatást fejt ki. Kép: Unsplash

Néhány olyan gyógyszertípus, melyekkel a grapefruitlé problémákat okozhat:

  • Egyes koleszterinszint-csökkentő sztatinok, például a Zocor (szimvasztatin) és a Lipitor (atorvasztatin).

  • Egyes magas vérnyomás kezelésére szolgáló gyógyszerek, mint például a Procardia és az Adalat CC (mindkettő nifedipin).

  • Egyes átültetett szervek kilökődését gátló gyógyszerek, mint például a Neoral és a Sandimmune kapszula vagy belsőleges oldat (mindkettő ciklosporin).

  • Egyes szorongásoldó gyógyszerek, mint például a BuSpar (buspiron).

  • Egyes kortikoszteroidok, amelyek a Crohn-betegséget vagy a fekélyes vastagbélgyulladást kezelik, mint például az Entocort EC és az Uceris tabletta (mindkettő budezonid).

  • Egyes gyógyszerek, amelyek rendellenes szívritmuszavarokat kezelnek, mint például a Pacerone és a Cordarone tabletta (mindkettő amiodaron).

  • Egyes antihisztaminok, mint például az Allegra (fexofenadin)

A grapefruitlé mindazonáltal nem hat a fenti kategóriákba tartozó összes gyógyszerre. A kölcsönhatás súlyossága a személytől, a gyógyszertől és az elfogyasztott grapefruitlé mennyiségétől függően eltérő lehet. Érintettség esetére azt javasoljuk, hogy beszéljen orvosával vagy gyógyszerészével, és olvassa el a vényköteles vagy vény nélkül kapható (OTC) gyógyszerhez mellékelt információkat, hogy tájékozódjon az alábbiakról.

  • Az Ön konkrét gyógyszere érintett lehet?

  • Mennyi grapefruitlevet fogyaszthat, ha egyáltalán fogyaszthat?

  • Milyen más gyümölcsök vagy gyümölcslevek befolyásolhatják az Ön gyógyszerét a grapefruitléhez hasonló módon?

A grapefruitlé és a grapefruit gyógyszerek nélkül része lehet az egészséges táplálkozásnak.

A grapefruitlé és a grapefruit gyógyszerek nélkül része lehet az egészséges táplálkozásnak. Kép: Unsplash

Nem csak dúsít, ritkít is

Bár a tudósok már több évtizede tudják, hogy a grapefruitlé bizonyos gyógyszerek hatóanyagait feldúsíthatja a szervezetben, újabb vizsgálatok szerint a gyümölcslé néhány más gyógyszer esetében éppen ellenkező hatást fejt ki.

A grapefruitlé hatására például kevesebb fexofenadin juthat a vérbe, ami csökkenti a gyógyszer hatékonyságát. A fexofenadin (Allegra márkanév alatt) vény nélkül kapható a szezonális allergia tüneteinek enyhítésére. A fexofenadin szintén nem hat olyan jól, ha narancs- vagy almalével együtt szedik, ezért a gyógyszer címkéjén ez áll: "Ne szedje gyümölcslevekkel együtt".

Miért ez az ellentétes hatás?

Az anyagcsere megváltoztatása helyett a grapefruitlé befolyásolhatja a szervezetben lévő, gyógyszer-transzportereknek nevezett fehérjéket, amelyek közül néhány segít a gyógyszer sejtjeinkbe történő bejutásában, hogy ott felszívódhasson. Ennek eredményeképpen kevesebb gyógyszer kerül a vérbe, és a gyógyszer esetleg nem hat olyan jól.

(Forrás: TheGuardian, fda.govIndex)