Minden lelkes kertész fejében megfordult már a gondolat, hogy legyen saját szőlője, melyet természetesen a saját bor készítése követ. Azonban a szőlő igazán különleges növény. Ahogyan azt  Jókai Mór, a Kertészgazdászati jegyzetek című könyvében lejegyezte, "A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: a szőlő a szolgabíró, a ki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának."

De mégis megéri, hiszen igazán boldoggá teszi a kerttulajdonosokat, ha saját szőlő terem a kertjükben. És habár a teendő nem kevés vele, mégis megéri szőlőt nevelni a kertben. Nem csak azért, mert nagyon finom, hanem azért is, mert elképesztően egészséges. Vegyük hát sorra, milyen teendőink akadnak ezzel a csodás növénnyel.

szőlő

A szőlő törődést igényel, de nagyon is meghálálja. Fotó: Pixabay

Ezek a feladatok időszerűek most a szőlőnél

1. Ha a tőkéket felkupacoltuk ősszel, akkor azt most már nyugodtan lebonthatjuk, hogy a vesszőkön lévő rügyek minél előbb ki tudjanak hajtani. Ezt nevezzük nyitásnak. A nyitás során kinyitjuk az ültetvényt. Ezután meg kell vizsgálni a rügyeket. A korai nyitás veszélye, hogy a rügyek elfagyhatnak, hiszen ez sietteti a szőlő élettevékenységének a megindulását. Ezért fontos, hogy csak akkor kezdjük el a nyitást, amikor már nem fagyos a föld, de még nem duzzadtak meg a rügyek.

Van, ahol előnyitást alkalmaznak és csak a szőlő metszése után nyitják ki a tőkenyakat. Ezt leginkább ott végzik, ahol a tőkék magasművelésűek, és csak a tőkenyakat fedték le tél előtt, a vesszők pedig takarás nélkül maradtak. A nyitás során a fiatal ültetvényeknél simára kell húzni a fedő földtakarót, míg az idősebb tőkék esetében bakhátasan nyitják meg, és így a tőkék árokba kerülnek.

2. A szőlőnek támasztékra van szüksége, így nézzük át, hogy milyen állapotban vannak a karók, vagy egyéb támasztékok, és ha szükséges javítsuk, vagy pótoljuk azokat.

3. Nézzük át a tőkéket is, és pótoljuk a hiányzókat. A legjobb, ha a pótlásra gyökeres vesszőt használunk. Ezt bujtással tehetjük meg, vagyis egy egészséges, jól termő, megfelelő fajtájú tőkéről válasszunk ki egy erős, hosszú vesszőt, és ezzel pótoljuk a hiányzó tőkét. Ha az gyökeret fog verni, jövőre már szüretelhetjük is.


4. Ha másik fajta szőlőt szeretnénk, azt gyökérnyakba oltással tehetjük meg. Ennek az a módja, hogy kiemeljük a tőke körüli földet, levágjuk a tőke fejét, felhasítjuk, és abba helyezzük be az oltóvesszőt. Alaposan fontoljuk meg, hogy milyen célra szeretnénk a szőlőt, és eszerint válasszuk ki, hogy melyik fajta a legideálisabb a számunkra. Ha kevés a helyünk, érdemes csemegeszőlő-oltványt választani.

Így legyen szőlőd

A szőlő igényes növény. A tőkék helyét is nagyon alaposan kell kiválasztani. Kedveli a napos, védett helyet, és bár megél a legtöbb termőföldön, ha igazán jó termést szeretnénk, a mélyrétegű, tápanyagokkal és vízzel jól ellátott talaj az ideális a számára.

szőlő fehér tőkén

A szőlő magja és héja is nagyon egészséges. Fotó: Pixabay

Az oltványoknak legalább 60x60 cm alapterületű és 60 cm mély gödröt kell ásni. Előtte érdemes a talajt alaposan feljavítani érett istállótrágyával. Ültetés előtt az oltványokat állítsuk néhány órára vízbe. Ennek az az oka, hogy így lesznek képesek pótolni az elvesztett nedvességet. Ezután távolítsuk el az oldalgyökereket, és rövidítsük meg a talpgyökereket. Az oltvány olyan mélyre kerüljön a földbe, hogy az oltás helye közvetlenül a talaj felszíne felett legyen. Miután elvégeztük az ültetést, alaposan öntözzük meg.

Mivel a szőlőoltvány érzékeny a fagyra, a növényt kupacoljuk fel földdel úgy, hogy a vesszők alsó három-négy rügyét védje a föld a hidegtől. Miután megindul a nedvkeringés, meg kell metszeni a szőlőt. A metszés után pedig el kell végezni a lemosópermetezést, amely védelmet nyújthat a gombafertőzések ellen, mint amilyen a szőlőt veszélyeztető peronoszpóra, lisztharmat, vagy a szürkerothadás.

Így metszd meg a szőlőt

A metszés nagyon fontos, hiszen ha nem gondozzuk a tőkéket, a túlságosan bőséges termés a minőséget erőteljesen rontani fogja. A metszéssel feltétlenül várjuk meg a fagyok végét, de ne várjuk meg, amíg megindul a nedvkeringés. A metszés előtt végezzünk rügyvizsgálatot, vagyis vágjuk ketté a termőrügyet. Ha a metszési felület halványzöld, akkor a rügy ép, azonban, ha a metszési felület csúcsa elbarnult, akkor a rügy károsodott, de még van rá esély, hogy hajtást hoz, és azon fürtöt fejleszt. Azonban, ha a rügy teljes metszési felülete elbarnult, akkor a rügy nem fog kihajtani.

A metszés során elsőként a beteg, idős, elszáradt csonkokat kell eltávolítani. Ezután kerülhet sor a termőcsapok megmetszésére. Vannak rövid, és hosszú csapon termő fajták. Általános szabály, hogy a termőterület minden négyzetméterén 20-30 ép, egészséges rügy maradjon.

Érdemes váltómetszést végezni, vagyis a kétéves csapon két vesszőt meghagyni, és a többit levágni. A megmaradó két vessző közül a felső állású lesz a termőcsap, amelyen 4-10 rügyet hagyjunk meg, míg az alsó állású vesszőt két rügyre metsszük vissza, ami az ugarcsap lesz. A következő évben a le-termett termővesszőt vágjuk le, az ugarcsapon levő két rügyből fejlődött vessző közül a felső lesz a termővessző, az alsó az ugarvessző.

Ezért egyél sok szőlőt

A szőlő 80 százaléka víz, mégis kiemelkedő jelenőségű az egészségünk szempontjából a fogyasztása. Magas szénhidráttartalma ellenére glikémiás indexe, vagyis vércukorszint-emelő hatása közepes. Nagy víz- és káliumtartalma miatt kiváló méregtelenítő és vízhajtó, fogyasztása pedig csökkenti a vér húgysav szintjét, ezáltal segít a köszvény és egyéb izületi panaszok csökkentésében.

bor és szőlő hordóval

A bor, mértékletesen fogyasztva, nagyon egészséges. Fotó: Pixabay

Magas A-, B-, C-, és K-vitamin tartalma mellett remek kálium-, szelén-, biotin-, vas- és folsavforrás. Segít karbantartani az immunrendszert, a szellemi és fizikai erőnlétet. A procianidin megőrzi az erek rugalmasságát, semlegesíti a szabad gyököket, és segít megelőzni a az érelmeszesedést. Emellett csökkenti a vérnyomást, gátolja a vérrögök kialakulását, és megvéd a szívinfarktustól. Mivel gátolja a hisztamin képződését, így segít csökkenteni az allergiás tüneteket.

A flavonoidok csoportjába tartozó fisetin hátráltatja a daganatképződést, és javítja a hosszú távú memóriát. A leszedett szőlő már nem érik tovább, így akkor érdemes majd leszedni, amikor már teljesen érett. Ráadásul, minél érettebb, annál több benne az antioxidáns.

Mivel hatóanyagainak egy része a héjában és a magokban található, nem érdemes meghámozni, és mag nélküli fajtákat fogyasztani. A magokat érdemes alaposan megrágni, hogy minél több hatóanyag ki tudjon szabadulni belőlük.

Borban az egészség

A szőlőből készült bor mértékletes fogyasztása is jó hatással van az egészségünkre. Csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának esélyét, mivel a vörös szőlőszemek magjában, illetve héjában található flavonoidok csökkentik a koleszterinszintet, és gátolják a vérrögök kialakulását.

A szőlő héjában található rezveratrol segít a vércukorszint szabályozásában és az Alzheimer-, illetve a Parkinson-kór kezelésében is. A vörösborban található antioxidánsok fontos szerepet töltenek be a nátha kezelésében, és még az alvásban is segíthetnek.

Mivel a szőlő nem csak finom, de szervezetünknek is nagyon jót tesz, nem is beszélve a kertészkedés egészségvédő hatásáról, mindenkinek azt javasoljuk, hogy legyen pár szőlőtőke a kertjében.