Olaszország kivétel

Két helyszín van a kontinensen, ahol nem túl jó a helyzet: a Pireneusi-félsziget, valamint az olaszországi katasztrófasújtott területek. Magyarországon viszont a májusi eső ismét aranyat ért, ami együtt járt azzal is, hogy a kórokozók és a gyomok már most elszaporodtak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből.

Áprilisban végre Olaszországban is megszűnt az aszály, májusban viszont az átlagosnál sokkal többet esett, ami az ország egyes részein hatalmas károkat okozott. Voltak olyan területek, ahol viszonylag rövid idő alatt a sokéves átlag duplája hullott le. Emilia-Romagna tartomány az egyik helyszín, ahol május elején extrém mennyiségű csapadék esett, ami súlyos árvizeket okozott, elöntve ezzel a termőterületeket. A búza és az árpa teljesen tönkrement.

Mi várható a napraforgó tekintetében?

Európa két fő napraforgó-termelő országa Románia és Bulgária. Ezeket a területeken az olajos mag jó állapotban van, hiszen a talaj nedvességtartalma kedvező, de egyelőre úgy tűnik, hogy a virágzási időszakban már nem esik, így idén is meg kell küzdeni majd az aszályos időjárással.

Spanyolországban még mindig száraz az idő, alig esik, így a vetésterületek nagy részét nem tudták bevetni, ahol mégis sikerült, ott a víztározókból hiányzó csapadék miatt nem tudnak öntözni. Emiatt a félszigeten a terméskilátások nagyon rosszak.

Ezzel szemben mind Németországban, mind Franciaországban számíthatunk napraforgóra, szemben Görögországgal, ahol szinte teljes egészében befejezték a napraforgó termelését, hiszen itt már egyáltalán nem éri meg ezzel foglalkozni - írja az Agrárágazat.

Ami pedig Ukrajnát illeti, itt a háború miatti logisztikai nehézségek és az áprilisi eső miatt késett a vetés. Itt sem túl jók a kilátások.

Az aszály még mindig több helyen gondot okoz

Műholdas mérést végeztek, amiből kiderült, hogy sem Spanyolországban, sem Argentínában, de még Marokkóban és Közép-Ázsiában sincs jó állapotban a vetés. Igaz ez az Egyesült Államok középső területeire is, ahol szintén szárazsággal küzdenek. Kansas állam a legnagyobb búzatermelő vidék, ahol a területek nagyon gyenge állapotban vannak. Ami pedig a spanyolokat illeti, az országban folyamatosan csökkentik a termőterületeket, hiszen az aszály miatt képtelenség gabonát termelni.

Ezzel szemben Kínában rekordmennyiségű termést várnak, főleg búzából, aminek a mennyisége idén előreláthatólag eléri a 140 millió tonnát.

Mi a helyzet Magyarországon?

A záporos, kora nyárias idő remek lehetőség a növények számára a fejlődésre, viszont jóval több a gyom és a kórokozó, amik ellen védekezni szükséges. Emiatt már megkezdődött a növényvédelem, valamint a mechanikai gyomirtás.

A várható záporok és zivatarok jó hatással lehetnek a mezőgazdaságra - fotó: pexels.com

Májusban a csapadék mennyisége 20-60 milliméterrel haladta meg az ilyenkor szokásos mértéket, viszont Szolnok és a Felső-Tisza vidéken még így is az átlagnál kevesebbet esett. A talajok felszíne sokat szikkadt, ahol viszont több felhőszakadás történt, ott a víz foltokban áll a földeken.

A kukorica és a napraforgó számára nagyon sokat jelentett a májusi eső, hiszen így gyorsan fejlődnek. A hőmérséklet szintén kedvező, viszont a sűrű állományokban a levélnedvesség miatt több kórokozó is megjelent. Hiába kezdődött tehát később a szezon, a mezőgazdaság végre utolérte magát. Jó hír, hogy a továbbiakban továbbra is előfordulhatnak záporok és zivatarok, ami kedvezően hathat az eddig elvetett gabonákra, növényekre.