Általában erősen felhős lesz az ég, elsősorban az északi megyékben fordulhatnak elő nagyobb szakadozások a felhőzetben. Helyenként - főként az északkeleti harmadban - előfordulhat zápor. Nagy területen lesz a nyugatias szél élénk, néhol erős, de a magasabban fekvő helyeken viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között alakul, de az ukrán határnál ennél kissé hűvösebb, míg az északnyugati határvidéken melegebb is lehet. Késő este 5, 12 fokot mérhetünk.


hóvirág

A tavaszias időben virágzik a hóvirág – fotó: pixabay.com

Országos előrejelzés: szombat estétől vasárnap reggelig

Estétól átmenetileg nagy területen szakadozik, vékonyodik, több helyen csökken, majd hajnaltájt ismét növekszik, vastagszik a felhőzet. Helyenként előfordulhat kisebb eső. Az éjszaka első felében sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati, nyugati szél, az északkeleti harmadban néhol síkvidéken is viharos, majd fokozatosan veszít erejéből, és hajnalban már inkább csak a hegyekben fordulhatnak elő viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de az Alpokalja egyes szélvédett helyein ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.

A frontérzékenyek számára megterhelő ez az időszak, ráadásul a folytatásban is egymást váltogatják az időjárási frontok, hatásukra változékony, időnként szeles idő valószínű a sokévi átlagnál magasabb hőmérsékletekkel.

Időjárási helyzet Európában

Hosszan elnyúló hullámzó frontálzóna szeli ketté északnyugat-délkeleti irányban Európát. Amíg a frontrendszer területén többfelé felhős, csapadékos az idő, addig a kontinens déli részein továbbra is sokat süt a nap az anticiklonális hatásoknak köszönhetően. Arrafelé a hőmérséklet csúcsértéke túlnyomórészt 15 fok felett alakul, de a derült égnek köszönhetően hajnalonként 0 fok köré süllyed le a hőmérséklet. Keményebb fagy ugyanakkor csak a Kelet-európai-síkságon jellemző, ott napközben is 0 fok alatt marad a hőmérséklet. A Kárpát-medence időjárását is az említett hullámzó frontrendszer határozza meg, emiatt változékony, szeles idő várható a következő 36 órában - írja az MTI

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.