A gazdálkodás nem csupán egy munka, hanem egy életforma - jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül megrendezett Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyén, Hódmezővásárhelyen a tárca MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.

gazdász

A mostani gazdászverseny résztvevői 10-20 év múlva lesznek azok, akik az agráriumban egészséges és biztonságos élelmiszert állítanak majd elő – fotó: pexels.com

A gazdák ma már a digitalizáció minden formáját használják

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy amikor az új szakképzési törvény elfogadásra került, már akkor is egyértelmű volt, hogy az agráriumban mennyire fontosak a szakmailag jól felkészült, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező fiatalok, akik a jelenlegi gazdáktól átveszik majd azt a stafétabotot, amire szüksége van ennek az országnak.

Farkas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 30-40 évben gyors fejlődésen ment át az oktatás, mert régen még papír alapon dolgoztak és tanultak a gazdák, ma pedig már a digitalizáció minden formáját használják. Ezért is szükséges az, hogy a mostani tanulók minél felkészültebbek legyenek.

Fontos, hogy ez nem csak egy szakma, ez egy életforma, mert aki ezt a szakmát érti nagyon sok mindenhez ért, például a számítástechnikához, a talajműveléshez, a kémiához, a biológiához, lesznek gazdasági és műszaki ismeretei

– tette hozzá az államtitkár.

gazdász

Az elmúlt 30-40 évben gyors fejlődésen ment át az oktatás – fontos, hogy a mostani tanulók minél felkészültebbek legyenek. – fotó: pexels.com

Egészséges és biztonságos élelmiszert állítanak majd elő

Az államtitkár kiemelte, hogy a mostani gazdászverseny résztvevői 10-20 év múlva lesznek azok, akik az agráriumban előállítják azt az egészséges és biztonságos élelmiszert, amelyre majd az akkori kornak szüksége lesz, és remélhetőleg nemcsak a magyarok asztalára, hanem a világ számtalan országába eljutnak majd az export termékek.

Ti lesztek azok akik a legújabb technikákat, technológiákat fogjátok alkalmazni a gyakorlatban

– jelentette ki.

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül, idén, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kapta az Agárminisztérium miniszteri nagydíját, melyet Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese adott át - olvasható a tárca közleményében.