Úttörő tanulmányban mutatták ki, hogy a növények hatékonyan távolítják el a levegőből a méreganyagokat, beleértve a rákot okozó vegyületeket, mint a benzol - írja a Bioengineer.

A környezet akár 8 óra alatt megtisztulhat

A kutatást a Sydney-i Műszaki Egyetem kutatója, Fraser Torpy docens vezette, aki együttműködött az ausztrál növénytervezési megoldásokat kínáló Ambrus vállalattal.

A tanulmányból kiderült, hogy a beltéri növények keverékét tartalmazó kis zöldfal igen hatékonyan távolítja el a levegőből a káros és rákkeltő anyagokat. A legveszélyesebb vegyületek esetében ehhez 8 órára van szükség, ezalatt az idő alatt a káros anyagok 97 százaléka eltűnik.

6,7 millió ember halálát okozza

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a rossz beltéri levegőminőség világszerte 6,7 millió ember korai haláláért felelős. A legtöbben ugyanis az időnk nagy részét, közel 90 százalékát zárt térben töltjük, munkahelyen, iskolában, vagy otthon. Éppen ezért fontos a levegőminőség javítása. Az Ambrus vezérigazgatója elmondta, hogy a kutatás új bizonyítékokat szolgáltat a beltéri növények és a zöldfalak szerepére a belélegzett levegő gyors és fenntartható tisztításában.

"Tudjuk, hogy a beltéri levegő minősége gyakran lényegesen szennyezettebb, mint a kültéri levegő, ami viszont kihat az emberek mentális és fizikai egészségére. A jó hír azonban, hogy a tanulmány kimutatta, néhány egyszerű lépések, mint például a növények beltéri elhelyezésével hatalmas változásokat érhetünk el"

- tette hozzá a szakember.

A növények benzingőzök megtisztítására való képessége

A beltéri növények esetében már korábban is végeztek kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy képesek-e eltávolítani a beltéri levegő szennyeződéseit. Ez az első olyan tanulmány, amely a növények benzingőzök megtisztítására való képességét vizsgálja. A benzingőz világszerte az egyik legnagyobb mérgező vegyületforrásnak számít az épületekben, így nem csoda, hogy a kutatók is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a kérdésre.

Miután az irodák és a lakások nagy része közvetlenül csatlakozik az utcákra, parkolóházakhoz, így sokszor az ajtón, de még a lifteken keresztül is a lakótérbe kerülhetnek a káros vegyületek. Emellett sok olyan épületben élünk és dolgozunk, amely a közeli utak és az autópályák benzingőzének is ki vannak téve.

Miért baj ez?

A benzingőz belélegzése tüdőirritációt, fejfájást, hányingert okoz, emellett összefüggésbe hozható a rák, az asztma, valamint egyéb krónikus betegségek megnövekedett kockázatával. Hosszú távon hozzájárul a várható élettartam csökkenéséhez.

Az új kutatás eredménye

Fraser Torpy docens elmondta, hogy a zárt kamrában végzett méréseken alapuló vizsgálati eredmények messze felülmúlták a várakozásaikat.

"Ez az első alkalom, hogy a növényeket a benzinnel kapcsolatos vegyületek eltávolítására való képességük szempontjából vizsgálták, az eredmények pedig elképesztőek voltak. A növények nemcsak a legtöbb szennyező anyagot képesek eltávolítani a levegőből, hanem hatékonyan szabadítanak meg minket a legkárosabb benzinnel kapcsolatos szennyeződésektől is. Ilyen az ismert rákkeltő benzol, amely jóval gyorsabban bomlik le, mint a kevésbé káros anyagok."

"Azt is megállapítottuk, hogy minél koncentráltabbak a méreganyagok a levegőben, a növények annál gyorsabban és hatékonyabban távolítják el a méreganyagokat, ami azt mutatja, hogy a növények alkalmazkodnak a növekedési körülményekhez"

- tette hozzá.

Már pár növénnyel is sokat tehetünk a beltéri levegő minőségének javításáért - fotó: pexels.com

Elmondta továbbá, hogy az eredmények megerősítik azokat a visszajelzéseket, amelyeket azután kaptak, hogy országszerte több száz irodaházba telepítettek zöldfalakat. Látszik, hogy a növények milyen jó hatással vannak az egészségre, a jólétre, valamint a termelékenységre. A kutatás bebizonyította, hogy a növények nemcsak szépek, hanem számtalan egyéb hasznuk van, amit nem árt kihasználni. A zöldek telepítése az otthonainkban a legjobb, legköltséghatékonyabb és legfenntarthatóbb módja a levegő tisztításnak.