Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.

aranykalászos gazda

A szakma minden korosztály számára vonzó – fotó: krq.hu

Egyre népszerűbb a képzés

Az aranykalászos gazda képzés az egyéni munkavállalók és a vállalatok körében is egyre népszerűbb Magyarországon: a résztvevők gyakorlatorientált módon a lehető legösszetettebb tananyagot sajátíthatják el, ár-érték arányban kedvező anyagi ráfordítással.

„Az agrárium a hazai gazdaság stratégiai fontosságú eleme, az ágazat kibocsátása 2021-ben elérte a 3378 milliárd forintot és több mint 200 ezer embernek biztosít megélhetést. Ennek ellenére a szektorban több területen is folyamatosan komoly munkaerőhiány tapasztalható – ezt különféle képzésekkel és átképzésekkel lehet enyhíteni” – hangsúlyozta Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.

A felnőttképző intézmény szervezésében indított aranykalászos gazda képzések résztvevőinek száma folyamatosan emelkedett, 2009 óta több mint 7 ezren szereztek bizonyítványt. A legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 76 éves volt, így bátran állíthatjuk, hogy a szakma minden korosztály számára vonzó.


A földvásárlás, öröklés és pályázatok feltétele

E képzésforma a mezőgazdaság szinte teljes területét érinti az állattartástól a növénytermesztésen, kertészeti, géptani, agrárkereskedelmi ismereteken át egészen a vállalkozási és ügyviteli készségekig. A tanfolyam alapvető célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az általános mezőgazdasági szakismereteket, ezáltal a mezőgazdasági munkák elvégzéséhez elengedhetetlen elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, valamint a vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel is rendelkezzenek.

A felnőttképző vállalat tapasztalatai szerint a többség kérelmezi a földműves nyilvántartásba vételét a tanfolyam elvégzését követően, amivel majd földterületet tudnak vásárolni, illetve örökölni. Mindezek alapvető feltétele a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettség megléte.

Fontos szempont ugyanakkor az is, hogy a magyar támogatási rendszer is úgy tudja pénzügyi forrásokkal segíteni a gazdálkodást indítókat, ha ők üzleti tervük mellett birtokában vannak a szakképzettségét igazoló végzettségnek, például az aranykalászos gazda bizonyítványnak is.

aranykalászos gazda

A mezőgazdaság sokak számára jelenthet új karrierutat – fotó: krq.hu

Mezőgazdasági gépkezelésre is jogosít az aranykalászos gazdaképzés

A mezőgazdasági termelés gépi felszereltsége alapvető fontosságúvá vált a hazai gazdálkodások hatékonysága szempontjából. Az aranykalászos gazda képzésen részt vevők egyszerre többféle gépkezelői jogosítványt is megszerezhetnek.

A bizonyítvány előnye, hogy mellé egy mezőgazdasági gépkezelő jogosítvány is igényelhető, amely alapján 37 kW teljesítményhatár feletti, a szántóföldön alkalmazható traktort, önjáró mezőgazdasági betakarítógép kezelését is lehetővé teszi a bizonyítvány tulajdonosának.

Mezőgazdasági tanfolyamok saját vállalkozást tervezőknek is

A mezőgazdaság sokak számára jelenthet új karrierutat, ezért a felnőttképző vállalat az aranykalászos gazdán kívül több, különféle agrárterületekhez kapcsolódó tanfolyamot kínál. Mindez persze nem csak a munkavállalók előtt lehetőség.

Számos olyan tanfolyam létezik a felnőttképzési piacon, amely lehetőséget biztosít olyan piacképes ismeretek elsajátítására, melyek birtokában akár a saját vállalkozásunkba is belevághatunk. A kertészkedés és a mezőgazdaság iránt érdeklődők számára több lehetőség is adott, gondoljunk akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy a méhészet, vagy akár fakitermelő kurzusokra. Érdemes már most felkészülni a jövő évre.