A magyar mezőgazdaságnak és ezen belül a magyar bornak kiemelkedő szerepe van az ország megítélésében - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Borászok Borásza 2022 díjátadóján pénteken Budapesten.

bor

A rendezvényen adták át a Borászok Borásza díjat is – fotó: pixabay.com

A borászati ágazat komoly fejlődésen ment keresztül

A miniszter úgy vélte, ha a rendszerváltoztatás óta minden ágazat olyan komoly fejlődésen ment volna keresztül, mint a borászat, akkor Magyarország a világ leggazdagabb és legsikeresebb országai közé tartozna.

Gulyás Gergely kiemelte, az ország nemzetközi megítéléséhez hozzátartozik, hogy Magyarországon kiemelkedő bor régiók és borok vannak, ezek létrejöttéhez pedig kiváló borászok is kell, hogy legyenek. A résztvevőknek azt kívánta, hogy folytatódjon az a fejlődés, amely a magyar borászatot az elmúlt három évtizedben jellemezte.

A rendezvényen adták át a Borászok Borásza díjat

Gulyás Gergely köszöntőjét Hamvas Béla szavaival zárta: "végül ketten maradnak, az Isten és a bor".
A rendezvényen adták át a Borászok Borásza díjat, amelyet idén Thummerer Vilmosnak ítéltek oda, aki az egri borvidéken tevékenykedett. A díjazott elhunyt, ezért az elismerést az unokája, Pulay Polett vette át.
Az est folyamán kihirdették a Borászok Barátja díjat, amelyet idén Miklósa Erikának ítélték oda, valamint kiosztották a Jövő Borásza ösztöndíjat, amelyet Trinfa Henriett vehetett át.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!

www.prega.hu