Esős, nedves és meleg időben akár az egész termést is elveheti a szőlő szürkepenészes (botritiszes) rothadása. A gomba sok tápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél.Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. Ezzel magyarázható, hogy míg a lisztharmat és a peronoszpóra járványok előzményei akár egy évre is visszanyúlnak, addig a szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott.

Bármelyik zöld növényi részt meg tudja támadni, az ép bőrszöveten, a légcserenyílásokon és a
sebeken át is be tud hatolni, pl. a hajtásokon, a jég verte szőlőleveleken is komoly károkat okozhat. Tavasszal akár 100%-ban is elviheti a virágokat és ezzel a termést is. Az idén „megúsztuk” a virágfertőzést. Fürtzáródás előtt, megelőzésképpen, sok szőlész mindig elvégzi a szürkepenész elleni permetezést. Ekkor tudunk utoljára gombaölő szert bejuttatni a fürtök belsejébe. A későbbiekben, a gomba számára kedvező időjárás esetén a szorosan záródó szemek miatt, már nem tudnánk megvédeni a termést.

Szürkepenész

A szürkepenész tünetei a fürtön

Most a fürtök vannak a legnagyobb veszélyben. Különösen figyelni kell a sűrű lombozatú tőkékre, a mélyfekvésű területek növényeire és a sérült fürtökre. Ahol feltűnnek a bogyók szürkésbarna foltjai, majd a kiverődött egérszürke, bársonyos penészgyep, ott azonnal védekezni kell. Tavaly, néhol már csak a gyors, korábbi szürettel tudták megmenteni a termést. A beteg fürtrészek gyors eltávolításával (késsel, bogyózó ollóval) megelőzhetjük a nagyobb kárt. Amennyiben a gomba terjedésének kedvező napok jönnének, pl. a Chorus 75 WG (14 nap), Quadris (7 nap), Switch 62,5 WG (bor: 21, csemege: 35 nap), Teldor 500 SC (csemege: 7 illeteve bor: 14 nap), Cantus (é.vi. 28 nap), Prolectus (bor: 21, csemege: 14 nap), Qualy (21 nap) az engedélyezett III. kategóriás készítmények, melyek a zárójelben lévő élelmezésegészségügyi-várakozási időkkel rendelkeznek. Kis kiszerelésben már a Cabrio Top is bevethető, mely egyben lisztharmatra és peronoszpórára is engedélyezett, 35 napos é.v.i.-vel rendelkezik. Egy parazita gombát tartalmaz a Botector, melynek várakozási ideje a „nincs korlátozás” kategóriába tartozik. Sajnos réztartalmú szerek közvetlenül nem hatásosak, még a 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba.