A britek nem dolgoznak a földeken, a Brexit után hazatérő kelet-európai vendégmunkások hiánya pedig óriási az Egyesült Királyságban. Most Közép-Ázsiából próbálnak idénymunkásokat toborozni, írja a euronews.

Az egyik megszólaló azt mondta, 4 éve nem sikerült brit munkást találni, hiába állnak kapcsolatban a munkaügyi központtal. Kent megye legnagyobb salátatermelő cégének igazgatója azt mondta, körülbelül az idei termés 30 százaléka ment már kárba emiatt. A Euronews tudósítója szerint tavaly volt arra példa, hogy egyetlen farmon elképesztő mennyiségű, 600 tonna termést dobtak ki.


Idénymunka-program

Az idénymunka program lehetőséget adna arra, hogy rövid ideig vízumot biztosítsanak a mezőgazdasági dolgozóknak, 30 ezer bevándorlót hívhatnak be a termelők az országba így, és további 10 ezret, ha szükséges. Az egyik gazdálkodó szerint viszont túl későn indultak el a jelentkezések a programba.

A munkaerőhiány más szempontból is hatalmas gond, ITT például októberben arról írtunk, hogy Angliában több szupermarket zöldségpultjain papírra nyomtatott zöldségek és gyümölcsök voltak láthatóak valódiak helyett, mert nem volt elég teherautósofőr, aki szállítaná a zöldségeket.

Indexkép: Shutterstock