A nyugati-dióburok fúrólégy elleni védekezésről korábban ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Rövid enyhülés után újra beköszöntött a kánikula. Eső továbbra is csak kis mennyiségben és szórványosan esik majd, ami ugyan a gombás betegségek terjedését hátráltatja, viszont az aszályhelyzetet súlyosbítja. A napégés okozta tünetek is szaporodnak a zöldségeken, gyümölcsökön, és emellé még társul a kártevő rovarok sokasága.

Erős fertőzést okozott a cseresznyelégy a csonthéjasokban

A csonthéjas ültetvényekben folytatódik a betakarítás. A cseresznye és meggy lombját korábban a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella jaapii) fertőzte, ennek terjedése mostanra megállt. Sajnos a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi, R. cingulata) erős fertőzést okozott, egyre több a nyüves gyümölcs. A moníliás gyümölcsrothadás (Monilinia laxa, M. fructicola) a szárazságban szerencsére nem kapott erőre, így csak kismértékben fertőzte a gyümölcsöket.

Szedik a kajszi termését is. A keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) lárvái okoztak kisebb kárt a gyümölcsökben.

kajszibarack és gyümölcsmoly

A keleti gyümölcsmoly lárvája károsítja a kajszi gyümölcsét – fotó: Lepres Luca

Úgyszintén az őszibarackban is, ahol a keleti gyümölcsmoly lárvája mellett a levéltetvek (Myzus persicae) veszélyeztetik a termést. A sztigminás levéllyukacsosodás (Stigmina carpophyla) azonban a száraz időszakban visszaszorult.

A korai szilvafajták érése megkezdődött. A szilvamoly (Grapholita funebrana) intenzíven rajzik, és a lárvája károsít, melynek következtében kényszerérés és korai gyümölcshullás tapasztalható.

Az aranyos rózsabogár imágói fogyasztják az almákat

Az almásokban szépen gyarapodik a gyümölcs. Növényvédelmi szempontból nagy változás nem történt az előző héthez képest. A kezeléseket a tervezett technológiától és a helyi megfigyelésektől függően kell időzíteni.

Érdekességként említendő, hogy a nyári almában az érő gyümölcsöket az aranyos rózsabogár (Cetonia aurata) imágói fogyasztják. A legkönnyebben az imágók begyűjtésével menthetjük meg a termést a házikertekben.

alma

Aranyos rózsabogarak az almát fogyasztják – fotó: Lepres Luca

Jelentősen emelkedik a dióburok-fúrólegyek száma, védekezzünk ellenük!

Dióban a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) rajzása erősödött. Az első imágók már kb. két hete megjelentek, és azóta dinamikusan emelkedik a számuk. Hamarosan kezdődik a tojásrakás, azaz itt az ideje a kezelésnek. Legjobb, ha felszívódó és kontakt hatóanyagot is használunk ellenük ami, mellé adagoljuk kiegészítő hatásjavítóként a Combi Protec nevű csalogató anyagot.


Elterjedt a lisztharmat a szőlőültetvényekben

A szőlő már a fürtzáródás állapotában jár, sőt a korai fajtákon a zsendülés is megkezdődött.

szőlő

A Medoc noir szőlőfajta már zsendül – fotó: Lepres Luca

A lisztharmat (Uncinula necator) általában elterjedt az ültetvényekben, általánosságban közepes fertőzést okoz. Az időjárás a többi betegségnek nem kedvez, azonban a fürtzáródás a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) szempontjából érzékeny fenológiai állapot, és ez esetben is a megelőzésen van a hangsúly. Ne feledkezzünk meg erről a permetezések során.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.