A bort pin­cé­ben, bor­ház­ban vagy egyéb ar­ra al­kal­mas he­lyi­ség­ben ér­lel­jük, tá­rol­juk. Ala­csony hő­mér­sék­le­ten a bor fej­lő­dé­se las­sú, ma­ga­sab­bon pe­dig túl gyors. Gya­kor­la­ti meg­fi­gye­lés sze­rint ez utób­bi eset­ben a könnyebb bo­rok gyor­san elévül­nek és meg­nő az apa­dá­si vesz­te­ség is. Ál­ta­lá­ban ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött a bor könnyen meg­be­teg­szik, el­ve­szí­ti ízét, aro­má­ját, sőt al­ko­hol­tar­tal­ma is csök­ken. A kis­ter­me­lő sok­szor kény­te­len olyan he­lyen tar­ta­nia bo­rát, ahol egyéb me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­ke­ket is tá­rol. Eb­ben az eset­ben ügyel­nie kell ar­ra, hogy sza­gos anya­got sem­mi­kép­pen ne tart­son bo­rá­val együtt, mert ak­kor az mel­lék­ízt kap. Amennyi­ben nincs vil­lany a tá­ro­ló­ban, le­he­tő­leg ne pet­ró­leum­mal, ha­nem gyer­tyá­val vi­lá­gít­sunk.

A bor tá­ro­lá­sa

Min­den bor­ral érint­ke­ző esz­köz tisz­ta le­gyen, kü­lön­ben a borvirággombával, ecet­bak­té­rium­mal vagy egyéb mik­roor­ga­niz­mus­sal fer­tőz­zük ked­venc ita­lun­kat. Ezért hasz­ná­lat előtt és után min­dig mos­suk ki tisz­ta víz­zel a vöd­röt, a csa­pot, alopót, a gu­mi­csö­vet, a po­ha­rat stb. A gu­mi­csö­vet, a lo­pót úgy akasszuk fel, hogy a víz sza­ba­don ki­csö­pög­hes­sen be­lő­lük. A gu­mi­cső bel­se­jé­ben az idő mú­lá­sá­val re­pe­dé­sek ke­let­kez­nek, ame­lyek­be a gom­bák elő­sze­re­tet­tel fész­ke­lik be ma­gu­kat. Ezért aján­la­tos időn­ként új­ra cse­rél­ni. A bo­rok tá­ro­lá­sá­ra fa­hor­dó­kat (nagy­üze­mek­ben né­hol ce­ment­hor­dó­kat) hasz­nál­nak, me­lyek don­gái kö­zött a pó­ru­so­kon ke­resz­tül a bor le­ve­gő­zik, ami elő­se­gí­ti fej­lő­dé­sét, ér­le­lő­dé­sét. A ce­ment­hor­dók­ban a bor el van zár­va a le­ve­gő­től, ezért las­sab­ban fej­lő­dik. A fa­hor­dók ál­ta­lá­ban tölgy­ből ké­szül­nek, rit­káb­ban sze­líd­gesz­te­nye- vagy akác­fá­ból. Fon­tos a fa anya­ga, aki mi­nő­sé­gi bort sze­ret­ne, csak tölgy­fa­hor­dót hasz­nál­jon. El­fe­lej­tett do­log, hogy az iga­zi pá­lin­kát is ér­lel­ni kell, amit ki­zá­ró­lag eper­fa hor­dó­ban il­lik meg­ten­ni. A csap­lyuk­ba pa­ra­fa vagy fa­du­gót il­lesszünk. A száj­nyí­lás­ba olyan olyan akonadugót il­lesszünk, ame­lyik be­leér a bor­ba, így tö­ké­le­te­sen zár. A hor­dók vé­gé­re aján­la­tos feltűntetni az űr­tar­tal­mat. A hor­dó­kat fel­töl­tés előtt mindív vizs­gál­juk meg, mert a rossz, vagy hi­bás sza­gú hor­dó­ban a bor el­rom­lik, hasz­na­ve­he­tet­len­né vá­lik. A ki­sebb hor­dók­nál jól be­vált mód­szer, hogy be­le­fú­junk, vagy ráüt­jük te­nye­rün­ket a száj­nyí­lás­ra, utá­na meg­sza­gol­juk. Egész­sé­ges hor­dó ese­tén bor- vagy kén­sza­got, ece­tes hor­dó­ból ecet­sza­got, do­hos­ból pe­dig pe­nész sza­got ér­zünk. Szak­sze­rűbb el­já­rás, ha a hor­dó­ba vé­kony drót­szá­lon égő gyer­tyát en­ge­dünk le. Így meg­lát­hat­juk ben­ne az eset­le­ges tisz­tá­ta­lan­sá­go­kat, és ha a gyer­tya elal­szik, a hor­dó pe­né­szes vagy do­hos, eset­leg más hi­bá­ja van. Amennyi­ben hosszabb ideig üre­sen állt a hor­dó, meg­töl­tés előtt cél­sze­rű kiöb­lí­te­ni, még jobb ki­for­ráz­ni. Ezál­tal ré­szint a hor­dó vissza­da­gad­hat, il­le­tő­leg a ké­ne­zés­kor a fá­ba ivó­dott ké­nes­sav is kiol­dó­dik. Az üres hor­dók szak­sze­rű tá­ro­lá­sa A kiürí­tett hor­dót gon­do­san mos­suk át hi­deg víz­zel. Az akona nyí­lá­son át hek­to­li­te­ren­ként 5-10 li­ter vi­zet ön­tünk a hor­dó­ba, amit hen­ge­rel­ve, a két vé­ge irá­nyá­ba fel­vált­va bil­leg­te­tünk. Utá­na szá­já­val le­fe­lé edény­re for­dít­va ki­fo­lyat­juk be­lő­le a vi­zet. Ezt a mű­ve­le­tet ad­dig is­mé­tel­get­jük, amíg csak tisz­ta víz nem fo­lyik ki a hor­dó­ból. Az el­ső fej­tés után rend­sze­rint 3-4 mo­sás szük­sé­ges, ké­sőbb ele­gen­dő a két­sze­ri is. A ki­mo­sott hor­dót száj­nyí­lá­sá­val le­fe­lé hagy­juk két-há­rom na­pig, hogy a víz tel­je­sen ki­csö­pög­jön be­lő­le, utá­na be­ké­nez­zük, és jól be­du­ga­szol­juk, ez­zel tá­ro­lás­ra kész ál­la­pot­ba is he­lyez­tük. A hor­dót két-há­rom nap­nál hosszabb ideig ne hagy­juk ké­ne­zet­le­nül, mert így könnyen be­pe­né­szed­het, ké­sőbb do­hos lesz, sőt kor­had­ni is kezd­het. Gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok alap­ján ál­lít­ha­tó, hogy csö­pög­te­tés nél­kül a hor­dót nem aján­la­tos ké­nez­ni, mert a kéndioxid reak­ció­ba lép a víz­zel, kén­sav, vagy ké­nes­sav ke­let­kez­het, ami árt a hor­dó fá­já­nak. Ké­ne­zés­re 1-3 hl űr­tar­tal­mú hor­dók ese­té­ben 1-4 g/hl ként éges­sünk el, míg 3-10 hl-es hor­dók­nál 2-3 g. ként szá­mol­junk hek­to­li­te­ren­ként. A gon­dos mun­ká­nak meg lesz a gyü­möl­cse. Az üres hor­dók to­váb­bi gon­do­zá­sa rend­sze­res ké­ne­zés­ből és tö­röl­ge­tés­ből áll. A ké­ne­zést ha­von­ta is­mé­tel­ges­sük meg, fel­tün­tet­ve a hor­dón az el­vég­zés idő­pont­ját. A don­gá­kat ta­ná­csos dió­fa pác­cal be­ken­ni idő­ről idő­re. Az ab­ron­cso­kat úgy óv­hat­juk meg a rozs­dá­so­dás­tól, hogy rozs­da­men­te­sí­tés után mí­nium­fes­ték­kel, vagy egyéb kor­ró­zió el­le­ni szer­rel le­fest­jük. Ügyel­jünk a hor­dók ren­de­zett­sé­gé­re, a pin­ce külcsinére, mert az esz­té­ti­kus he­lyen a bor is íz­le­te­sebb.

Dr. Lász­ló Lász­ló