Az engedéllyel rendelkező gyümölcs szaporítóanyag-előállítóknak és -forgalmazóknak a tevékenységüket évente február 28-ig, önállóan kell bejelenteniük – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Hivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Az űrlapot önállóan kell letölteni a Nébih honlapjáról, és kitöltve, aláírva a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni.

A korábban már nyilvántartásba vett C.A.C. ültetvényekről az 5079. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan küldik majd ki – teszik hozzá.


Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról.

Az űrlapokat elektronikusan és postán is el lehet küldeni, erről részletes tájékoztatás itt olvasható.

Indexkép: Shutterstock