A HNT által indított "JÓ BOR" kampány célja, hogy ösztönözze a fiatal felnőtteket (20-35) a minőségi magyar bor tudatos és mértékkel való fogyasztására. Az edukáció szükségességére a HNT országos kutatásának eredménye hívta fel a figyelmet, mely szerint a magyar fiatalok borral kapcsolatos tudása hiányos, és a minőségi borélvezet nem feltétlenül jellemző esetükben.

A kutatás eredményei világosan rámutatnak arra, hogy új eszközökkel és új csatornákon kell megszólítani a fiatalokat és segíteni a tájékozódásukat a magyar borok világában.

Légli Ottó, a HNT elnöke a következőképpen nyilatkozott a kampány céljáról és jelentőségéről: "Kiemelt célunk bemutatni a fiatalok számára a felelősségteljes, mértéktartó és tudatos borfogyasztást. Az edukációval összeköthető, saját forrásból megvalósított promóció a magyar borért szól, valamint a fiatal generációnak a magyar borral és annak hagyományaival való megismertetéséről."

bor

illusztráció: Pixabay

Az edukációs kampány szakértője Herczeg Ágnes, a nemzetközi "The Future 50" díj nyertese, a világ 50 legjobb borszakértőjének egyike. A kampány népszerűsítését kültéri plakátok, rádiós és digitális hirdetések, valamint social media és influencer platformok segítik. A kommunikáció hangvétele fiatalos, informatív, valamint hasznos tartalmakat közvetít egyszerűen és szórakoztatóan.