Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért vélhetően jelentős kereslet lesz idén a magyar borok iránt – mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő- bor- pálinka albizottsága ülésén szerdán az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás.

Kedvező előjelként értékelte, hogy a kivitel már az első 4 hónapban több mint 10 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanakkor az aszály a szőlőtermelés kilátásait is rontja, a talaj- és légköri szárazság egyaránt súlyos, de őszig talán még enyhülhet. A termést ma még nem lehet pontosan megbecsülni, de átlagos mennyiség várható, térségenként jelentős eltéréssel.

A helyettes államtitkár szerint a termelők helyzetét a piaci bizonytalanságok is nehezítik, egyedül a magas termelési költség látszik állandónak. Hozzátette, hogy a nehézségek az európai versenytársakat szintén érintik, például az aszálytérképek alapján más államok is hasonlóképpen küzdenek a szárazsággal.

Az eddigi hírek szerint talán csak a spanyol bor érhet el átlag feletti mennyiséget, de Olaszországban helyenként 20-30 százalékos lehet a terméskiesés. Az EU bortermelése tavaly megközelítette a 160 millió hektolitert, a kivitel a 29 millió hektolitert 14 milliárd euró értékben. Franciaország, Olaszország, Spanyolország 80 százalékkal részesedik az uniós bortermelésből.

Térségenként jelentősen eltérő, összességében azonban átlagos termésmennyiség várható

Térségenként jelentősen eltérő, összességében azonban átlagos termésmennyiség várható – fotó: Pixabay

Magyarországra az utóbbi 10 évben egyre kevesebb bor érkezik külföldről, tavaly 93 ezer hektoliter volt a behozatal, továbbfeldolgozásra gyakorlatilag megszűnt az import. A magyar bor legfontosabb célpiaca Németország, az Egyesült Királyság, Csehország, valamint Szlovákia, amely a szőlőnek is jelentős felvásárlója. Magyarország tavaly is átlagos terméssel, a kivitel viszont jó eredménnyel zárt, meghaladva az 1 millió hektolitert – ismertette Tarpataki Tamás.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerint a készletjelentések is igazolják a jó keresletet, a magyarországi pincékben ugyanis az első összesítés, vagyis 2017 óta nem volt ilyen alacsony a készletek szintje, mint az előző hónapban. Az európai termésbecsléseket még korainak tartja, de megjegyezte, hogy Olaszországban a szárazság épp azokat a területeket érinti a leginkább, ahonnan korábban a legtöbb bor érkezett Magyarországra. Hozzátette: a magyar termelők számára az ukrajnai háború új helyzetet teremtett, ezért új megállapodásokat kell kötni a felvásárlókkal. A beszállítói árak messze nem nőttek annyira, mint amennyire az áruházláncok emelik a fogyasztói árakat. A drágulásból a szőlőtermelők még kevésbé részesülnek, mint a borászatok, tehát az ő érdekeiket is figyelembe kell venni az egyeztetéseken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) képviseletében Boros Sándor alezredes a jövedéki termékek ellenőrzésére tavaly bevezetett rendészeti koncepcióról elmondta: az egységes eljárás, a korszerű technikai eszközök, az informatikai támogatás lényegesen javította az ellenőrzések eredményességet. A felderítési arány jelentősen nőtt, a lefoglalt dohány- és alkoholtermékek, valamint az előállításukra használt eszközök értéke tavaly az előző évhez képest csaknem a nyolcszorosára, több mint 16 milliárd forintra nőtt, az idei érték pedig már most meghaladja a 2021-est – közölte.



Font Sándor bizottsági elnök megjegyezte, hogy a szabályos otthoni pálinkafőzésnek sok kárt okoznak azok, akik ennek ürügyén illegális, ráadásul nehezen felderíthető lepárlást folytatnak. Boros Sándor szerint a szabályok szigorítása a jogkövetőknek okozna nehézséget. A leleplezésben sokat segíthetnek a közérdekű bejelentések, ezek mellett a hatóságok a saját elemzéseik alapján találják meg az elkövetőket – tette hozzá.