A molibdénnel, valamint a rézzel mint zöldségtermesztési szempontból is fontosnak tartott tápelemekkel folytatjuk az előző írásunkban elkezdett „vitatott kémiai elemek" ismertetését, továbbá kitérünk a szelénre, az alumíniumra és a titánra mint jelenlegi ismereteink szerint leginkább megkérdőjelezhető növényi tápelemekre.

Molibdén – néhány zöldségfaj esetében létfontosságú tápelem

Természetes körülmények között egészen kis mennyiségben, nyomokban (0,5-5,0 ppm) fordul elő a növényben, ebből adódóan a mikroelemek között is az úgynevezett ultramikroelem csoportba soroljuk a kobalthoz, az arzénhoz és a jódhoz hasonlóan.

Molibdén hiányát kevés növényen mutatták ki, zöldségfélék közül a bab, a borsó és a káposztafélék esetében ismert. Ha a molibdén értéke alacsonyabb volt, mint 0,2 ppm, az említett fajokon jelentkezett a hiánya. A kétszikűek szöveteiben magasabb molibdénszintet lehet mérni, mint az egyszikűeknél. Nemcsak a növényekben fordul elő mint fontos tápelem, még nagyobb mennyiségben halmozódik fel a gyökerekkel szimbiózisban élő baktériumokban. Növényen belüli mozgása nem jelentős.

borsó

Molibdén hiányát kevés növényen mutatták ki, zöldségfélék közül a bab, a borsó és a káposztafélék esetében ismert – fotó: Shutterstock

Veszélyes elemnek is nevezhető, ami a felhalmozódó mennyiségből adódik, ugyanis olyan koncentrációt is képes a növény elviselni (normális érték százszorosa, illetve ezerszerese), ami már az emberi és az állati szervezetre (legelők!) kifejezetten veszélyes.

A talajból molibdenát ionok formájában kerül a növénybe, míg a foszfátionok segítik (szinergistái), addig a szulfátionok (antagonistái) akadályozzák a növénybe jutását. Szemben más mikroelemmel, a lúgos kémhatású, meszes talajokon könnyebben, savanyú talajokon nehezebben tudja a növény felvenni.

A molibdén úgynevezett molibdenát formában, megközelítőn hasonló mértékben kötődik a talajhoz, mint a foszfor. Kisebb mennyiségben a talajoldatban, vízoldható formában található, ami a növények számára könnyen hasznosítható. Általánosságban megállapítható, hogy a talajok molibdéntartalma függ az ásványi összetételtől és a szervesanyag-tartalomtól, a homoktalajok szegények, középkötött és agyagtalajok gazdagabbak, hasonlóan a réti és a láptalajokhoz.


A molibdénhiány a zöldségfélék közül a gyakorlatban a káposztafélék közül a karfiolon (whiptail betegség) és a brokkolin ismert, előfordul a babon és a borsón is, nagyon ritka betegsége a sárgarépának, a paradicsomnak, a zellernek, a fejes salátán és az uborkának. Növényen belüli lassú mozgásából adódóan az első tünetek megjelenésének helye a fiatalabb levelek (pl. brokkoli, karfiol), de mivel hiánya a nitrogén felvételét, azaz a növénybe épülését akadályozza, vannak fajok, amelyek az idősebb leveleken a nitrogénhiányhoz hasonló módon, klorotikus tünetek formájában mutatkozik.

A molibdén elemi állapotban nem fordul elő a talajban, elsősorban anionként, ritkább kationként található. Ez esetben is – mint általában a mikroelemeknél – a növények számára szükséges mennyiség a talajban megtalálható. A hiány kiváltója a tápelem felvételét zavaró valamilyen környezeti tényező, például mészszegény, rossz szerkezetű, savas jellegű talajok. Mivel a növények a molibdént anion formában veszik fel, hatásosan és tartósan a pH emelésével, azaz meszezéssel, a tömődöttségből adódó hiányt pedig lazítással lehet megelőzni, illetve orvosolni. Savanyú talajon molibdéntartalmú lombtrágyával a hiánybetegség megelőzhető, gyógyítható (pl. káposztafélék).

talaj

A növények számára szükséges molibdénmennyiség a talajban megtalálható – fotó: Shutterstock

Réz – nemcsak fontos növényvédőszer-alapanyag, tápelem is

Rézből mint tápelemből a növény keveset halmoz fel szervezetében (2-20 ppm), ennek megfelelően a hektáronkénti igény is minimális (például a gabonafélék esetében ~20-30 g/ha). Ezzel szemben számos növényélettani funkciója van (enzimek alkotórésze, légzés, fotoszintézis, szénhidrát- és fehérjeképzés), mindenképpen létfontosságú elemnek számít.

A talajoldatban a növény számára könnyen felvehető réz minimális, döntő mennyiségben szerves kötésekben, továbbá ásványokban és ásványok felületén erősen megkötődve, nehezen oldható formában fordul elő. Az erős fixáció miatt a talajban alig mozog. Más fémionok a megkötött rezet nehezen tudják szabaddá tenni, erre igazán csak a hidrogénion (H-) képes, ezért savanyúbb talajban nő a talajoldat réztartama, illetve a talaj-pH-t csökkentve a hiánya megszüntethető.

Növényen belüli mozgás nem jellemző a rézre, ebből adódóan a hiányának tünetei a legfiatalabb növényi részeken, hajtásokon jelentkeznek, amiről holland és német szakirodalom is beszámolt. A növénytermesztők gabonaféléken és takarmánynövényeken az északi, csapadékban gazdag tartományokban, podzolos talajokon észlelték, ahol erőteljes növekedésgátlás formában is mutatkozott. Gabonaféléken, a levelek csúcsán klorotikus tünet formájában tapasztalták hiányát, továbbá jellemző tüneteként említik a növény kókadtságát, hervadását is.

Zöldségtermesztésben ritkán fordul elő a réz hiányára visszavezethető fiziológiai zavar. Palántanevelő üzemekben, tőzegalapú földkeverékek használata során, illetve az utóbbi években a tápoldatos termesztésben is ritkán előfordult a hiánya. Szabadföldi zöldségtermesztés területén ilyen eset nem nagyon ismert, aminek fő oka, hogy a kertészeti talajok mikroelemekben, így a rézben is viszonylag gazdagok, köszönhetően az alkalmazott réztartalmú növényvédő szereknek és a széles körben alkalmazott komplex, teljes mikroelem-palettával rendelkező műtrágyáknak.

zöldségfélék

Zöldségtermesztésben ritkán fordul elő a réz hiányára visszavezethető fiziológiai zavar – fotó: Shutterstock

A legtöbb kationnal antagonista. Különösen a molibdén a réznek, illetve a réz a molibdénnek tekinthető konkurensének, egymás felvételét – nem megfelelő arány esetén – különösen zavarják.

Palánták szöveti szerkezete réztartalmú szerrel történő permetezés hatására (például rézszulfát) szilárdabb, az így kezeltek jobban szállítatók, az ilyen fiatal növények kevésbé hervadnak, és egyes megfigyelések szerit jobban is erednek.

Szelén

Az ember és az emlősök esetében a szelén sokat vizsgált kémiai elem, az említett szervezetek számára nélkülözhetetlen, ebből adódóan gyakori téma az egészséges táplálkozás kapcsán.

Elsősorban a növény gyökerében halmozódik fel, a hajtásokban mindig alacsonyabb értéket lehet kimutatni. Több, trágyázásával kapcsolatos kísérlet is folyt főleg szántóföldi növényeken (kukorica, napraforgó), ezeken némi pozitív hatást sikerült is kimutatni, de a zöldségfélék esetében szelénnel történő tápanyagellátási kísérletek eredményeire vonatkozó megbízható adatok nincsenek.

Szelénben gazdag zöldségek: brokkoli, fejes és kelkáposzta, spenót, bab, spárga, illetve a gombafélék.

brokkoli

Brokkoli, egy szelénben gazdag zöldség – fotó: Pixabay

Alumínium – a zöldségfélék esetében inkább a mérgező hatása ismert

Az alumíniumot többnyire a toxikus elemek közé sorolják, alacsony pH esetén az alumíniumban gazdag talajból, az Al+3 ionok jó oldódása következtében egyes növényfajokon (palántákon) fejlődési zavarok lehetségesek (apró, haragos zöld levélzet, hátráltatott növekedés). A talaj magas alumíniumtartalma a foszforfelvételt akadályozhatja. Nagy szervesanyag-tartalom esetén (pl. tápkockaföldek, konténerföldek, kerti talajok) az alumínium toxikus hatása gyengül, de savanyú kémhatású tőzeg (felláptőzegek) esetén a toxikus hatás elkerülése érdekében a pH emelése, azaz a meszezés szükséges.

Legújabb kutatások egyes szántóföldi növények esetében az alumínium pozitív hatását mutattak ki a növekedésre. Újabban sokszor olyan fontos mikroelemek közé sorolják, mint a bór, a réz vagy a mangán, de zöldségfélék alumíniumtrágyázására vonatkozó megbízható adat hiányzik. Sokszor a szakirodalom a fejes saláta, a bab, a zeller és a sárgarépa esetében inkább a toxikus hatására figyelmeztet, a káposztaféléknél és a hónapos reteknél közepes, míg a csemegekukoricánál minimális érzékenységről számol be.

Titán – pozitív hatása még bizonyításra vár

A 80-as és 90-es években a titánnal kapcsolatosan, főleg kertészeti kultúrák, így zöldségfélék esetében is számos kísérlet folyt. Elsősorban lombtrágya formájában kijuttatott, többnyire aszkorbinsavban oldott titánt használtak ilyen célra. A kisparcellás kísérletek bizonyos mértékű növekedést (lombképzést) és stimuláló hatást ugyan kimutattak, de ezt a termesztési gyakorlatban nem mindig sikerült igazolni.