A szakértők azt javasolják, hogy áprilisban és májusban kizárólag olyan növényeket ültessünk, amelyek még képesek megbirkózni a szélsőséges időjárással.

Sok csalódástól óvhatjuk meg magunkat

A kertészeknek ideje lenne olyan növényeket termeszteni, amik képesek túlélni a szélsőséges tavaszi időjárást. A klímaváltozás hatására ugyanis később kezdődik a kertészeti idény, de ha tudunk is ültetni, nagy a veszélye annak, hogy a növények megfagynak, elveri őket a jég. A brit Királyi Kertészeti Társaságot egy ideje már levelekkel bombázzák, amikben arról faggatják őket, hogy miért halnak ki az általuk évek óta sikeresen termesztett fajok.

"Úgy tűnik, hogy ez a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt van."

- mondta el Nikki Barker, az RHS vezető kertészeti tanácsadója, majd hozzátette:

"Túljutottunk a súlyos aszályokon, majd jött egy enyhe ősz, amit szinte azonnal egy hideg tél követett. Ez az időjárási helyzet kicsit sem könnyíti meg a kertészek életét. A növények nehezen viselik az ingadozást, ami miatt egyre gyakrabban éri őket végzetes kár."

A Met Office szerint az elmúlt 30 évben az idei volt a legszárazabb február Angliában, ehhez jött a 40 éve legcsapadékosabb március, valamint a szokatlanul alacsony áprilisi hőmérséklet - írta meg a Guardian.

Hasonlóak mondhatóak el hazánkról is, hiszen egyes területeken az elmúlt időszakban szokatlanul sok csapadék hullott. Nem beszélve a néha tavaszi, néha őszi, néha nyári időjárásról, amelyek szinte naponta váltogatják egymást.

Gyorsan változnak a körülmények

Egyes kertészetekben már olyan szívósabb fajtákat ültettek, amelyek jobban bírják a szélsőséges körülményeket. A kertészek szigorú naptár szerint döntik el, hogy mikor és mit ültessenek, hogy azok a legjobban fejlődjenek.

Sheila Das, az RHS Wislex kertésze az alábbi véleményen van:

"Az egyetlen módja annak, hogy időjárásálló kertet hozzunk létre, ha változatos növényeket ültetünk, amelyek közül egyesek el tudják viselni a szélsőséges hőséget, míg másokban az eső nem tud kárt tenni. A sokszínűség tehát az egyetlen módja annak, hogy a kertünk meg tudjon birkózni az éghajlati változásokkal."

Das hozzátette, hogy az embereknek muszáj az előrejelzések alapján ültetni. Meg kell tanulni azt, hogy mit nyerhetünk a változó éghajlattal, reagálni kell a változásokra, idomulni kell az időjárási viszontagságokhoz.

Mivel idén nagyon lassan indult be a szezon, így a kertészek nagy veszteségekkel számolnak. Sokáig volt túl nedves és borús az idő ahhoz, hogy a kertészek a szabadba menjenek, így a szakadó eső miatt az idei idény csak májusban indulhat be.

Már januárban voltak problémák

Ben McCarthy, a National Trust természetvédelmi osztályának vezetője azt mondta, hogy a "zord időjárás" a vadon élő állatokat is megzavarta. Januárban pedig már megjelentek a nárciszokon a poszméhek, ráadásul a szokatlan időjárás miatt egyes növények túl korán jöttek ki a hibernációból. Ilyenkor a meleget szinte azonnal egy hideg időszak követi, ami teljesen elpusztítja a növényeket. Ez pedig az egész élővilágra, köztük a rovarokra, a madarakra, illetve a vadállatokra is hatással van.

Mit érdemes ültetni?

A krókusz például egy olyan hagymás és évelő növény, aminek a levelei még a virágzás előtt kifejlődnek. A 8-10 centiméteres növény nagyon színes, tavasszal jól tűri a változékony időjárást. Kicsi az esélye, hogy megfagyna, cserébe viszont nagyon szépen mutat a kertben.

Másik mutatós növény a kerti jácint, amely szintén egy hagymás növény. Fagytűrő, a fejlődéséhez elengedhetetlen a téli pihenő időszak. Fontos megjegyezni, hogy csak jó vízelvezetésű talajban érzi jól magát, cserébe viszont jól bírja félárnyékos helyeken.

A jácint kint és bent is jól érzi magát - fotó: pexels.com

Talán mondani sem kell, hogy milyen varázslatos illata van az ibolyának. Ott, ahol sok nyílik egyszerre, szinte bódítóvá válik a tavasszal elsőként nyíló virágnak. Szinte mindenhol megél, ahol van számára elegendő víz és jó talaj. Levelei és a virágai változatosak, így akad többszínű, lila, fehér, rózsaszín ibolya egyaránt.

Ami még szóba jöhet az a tulipán és a nárcisz. Nem véletlenül van velük tele szinte az összes falusi udvar. A nárciszok bimbója korán kibújik, azonban a fagy nem tesz bennük kárt. A fizikai sérülésekre azonban érdemes vigyázni, hiszen a fagyott levelek nagyon könnyen törnek. Ami a tulipánt illeti, ennek először csak a levélkezdeménye bújik ki a földből, így a késői fagyok szintén nem tesznek bennük súlyos kárt.

Ha azonban mégis aggódunk a növényeinkért, akkor nyugodtan betakarhatjuk őket szalmával vagy levélmaradványokkal. Ezzel segíthetünk nekik átvészelni egy-egy fagyosabb éjszakát. Ne feledjük, hogy május 25-ig még bármikor előfordulhat talajmenti fagy, amit nem árt figyelembe venni, ha sokat kertészkedünk. A hagyományok szerint ugyanis Orbán napja a negyedik fagyosszent, ugyanis a megfigyelések alapján ez az utolsó olyan tavaszi nap, amikor még annyira lehűlhet az idő, ami kárt tehet a kertben.