A csonthéjasok levélbetegségeinek sorába belépett a szilvalevelek vörösfoltossága is (a legtöbb réz engedélyezett ellene). Dr. Füzi István és Dr. Hoffmann Péter az alábbi videóban beszél a szőlő aktuális állapotáról, a lisztharmat-járvány lehetőségeiről, és az előrejelzés fontosságáról:

Az érzékeny almafák levelein megjelentek a varasodás első tünetei, a kivilágosodó, kis foltok. A lehullott őszi lombról, vagy a fertőzött rügypikkelyekből indítja a tavaszi fertőzését. A melegebb napokkal berobbanhat, hiszen párát az átázott talajból még akkor is kapnak majd a levelek, ha már elállt az eső. Amennyiben felmelegszik, permetezni kell! Ne engedjük, hogy megtámadja a lombot, később nehéz lesz megakadályozni a gyümölcsfertőzést. Zöldbimbós stádiumig javasoltak a rezek, az elvirágzott fajtáknál át kell térnünk a felszívódó szerekre és a rézpótlókra.

A kis gyümölcsök viaszosodása után, körülbelül zöld-dió nagyságnál majd ismét elővehetjük a réztartalmúakat. Ekkor már nem perzselnek. (Hacsak a viharok és esők nem sértik majd fel újra a viaszos réteget.) A felszívódó, mélyhatású, tehát belülről védő gombaölőket 2-4 alkalommal vethetjük be. Pl. Chorus 50 WG és 75 WG (hűvösben kiválóak, és a 2-3 nappal korábbi fertőzéstis meggyógyítják, kuratívak), a Score 250 EC, valamint a Topas 100 EC és a Difcor 250EC, Difo 25 EC, Systhane Duplo, Quali, stb. A jobb hatás és a rezisztenciatörés miatt mindenképpen kombináljuk ezeket a felszívódó készítményeket kontakt szerekkel: például a mankoceb hatóanyagúakkal, vagy a Polyram DF-fel, stb. Az aláhúzott készítmények egyben a lisztharmatra is jók.

Hasonló a helyzet a körte varasodásával is, itt a lehullott levelekről és a fertőzött vesszőkről is terjedhet a gomba. Most a réztartalmúak – fajtától függően – itt is perzselhetnek. (Sőt néhány kertész sosem használ rezet a körtében, mert: „nem perzseli, de rosszul lesz tőle”). Az almára javasoltak közül választhatnak. A szőlőperonoszpóra fejlődése is vízhez, nedvességhez kötött. Szerencsére a hideg éjszakák miatt még nem alakult ki járvány, de a melegebb napok eljöttével beindulhat. A szőlő bármely zöld részét megbetegítheti, de a virágokban okozhatja a legsúlyosabb károkat. A virágzásig bátran használhatják a rezeket, van aki a virágzószőlőt sem félti. Ekkor inkább az újabb típusú rezes készítményeket válasszák.

szőlőperonoszpóra

A szőlőperonoszpóra fejlődése vízhez, nedvességhez kötött – fotó: Shutterstock

Aki félti a tőkéit, az réz helyett használja inkább a Polyram DF-et vagy a mankocebeket. A felsoroltak valamennyien kontakt módon hatnak, az esőtől lemosódnak. Aki belülről is védené a tőkéit, az vegye elő a felszívódókat: pl. Quadris, Mildicut, Profiler. A rezisztenciatörés miatt már a gyártásnál kontakt hatóanyaggal kombinált felszívódók: Acrobat MZ, Ridomil Gold MZ, Electis 75 WG (más néven Roxam 75 WG), Enervin, Equation Contact, Lieto, Profilux, Profiler, Cabrio Top, Overgo, stb. Elkülönítve, a felszívódó és réztartalmú készítmények: Forum R, Ridomil Gold Plus, Curzate R, Curzate Super DF, Kupfer Fusilan WG, Zetanil R, Galben R, Amaline Flow, Melody Compact 49 WG, stb.

Két kontakt hatóanyag kombinációja is felerősítheti egymás hatását: a Cuprofix 30 DG mely réz és mankoceb tartalmú, hasonlóan a Cupertine M-hez és a Miltox Speciál Extra WP-hez. "A peronoszpóra folt mindenképpen egy olajosabb, kicsit narancssárgább, és általában nagyobb is, mint a lisztharmat, amely a legtöbb fajtán nagyon halvány sárga foltokat okoz csak." – tájékoztat Schmidt Ágnes növényvédelmi osztályvezető.