A német Leibniz Intézet kutatói, más kutatóhelyekkel együttműködve – és egy braunsweigi intézet sejtkultúráival végzett kísérletek alapján – megállapították, hogy a betegséget a CABYV-nek nevezett uborkavírus okozta, amely vírust Németországban első ízben sikerült izolálni.

A korábban ismeretlen vírus kártétele – amelyet először 1988-ban, Franciaországban észleltek – a sejtekben lévő klorofill anyag elpusztításában jelentkezik, amely azután a teljes növény elhalását okozza. A betegséget az utóbbi években az uborkán kívül cukkini- és tökvetésekben is felfedezték.

uborka

A vírus már Szlovákiában és Lengyelországban is megjelent – fotó: Shutterstock

A vírust a levéltetvek terjesztik, amelyek a korábbinál lényegesen enyhébbre forduló téli időjárás következtében Európa-szerte egyre könnyebben áttelelnek, ezért – dr. Wulf Menzelnek, a Leibniz Intézet sejtbiológiai szakértőjének megállapítása szerint – a vírus további terjedése várható, sőt az legutóbb már Szlovákiában és Lengyelországban is megjelent.