Ezt az állapotot a fejtrágyázásnak a növény igényéhez igazított ütemezésével, összetételének változtatásával tudjuk elérni. Első megközelítésre gondolhatnánk, hogy a tápanyagigény megegyezik a tenyészidővel, a hosszú tenyészidejű növények sok tápanyagot igényelnek, a rövidek kevesebbet.

Valóban a hosszabb tenyészidejű fajok általában több tápanyagot építenek szervezetükbe, de vannak zöldségfajok, amelyek kifejezetten gyorsan fejlődnek, rövid idő alatt fejlesztenek szedhető termést, rövid idő alatt sok tápanyagot hasznosítanak (pl. kínai kel), míg másokra a lassú növekedés, a lassú és folyamatos tápanyagfelvétel a jellemző (pl. hosszú tenyészidejű gyökérzöldségek, tárolási vöröshagyma stb.). Az egyes tápelemek felvételének üteme is különbözik.

A zöldségfélék döntő többsége lombtömegéhez viszonyítva a legtöbb foszfort a tenyészidő elején veszi fel, a hasznosítás üteme a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken.

A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel arányos, a koncentrált érésű fajták esetében (determinált, csokros, ernyősvirágzatú és törpe típusok babnál, paradicsomnál, paprikánál, uborkánál és borsónál) rövid időre terjed ki, míg ugyanezeknél a fajoknál a folyton növő fajták esetében hosszabb időre nyúlik el.

A káliumot hosszabb ideig, a tenyészidőszak közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségfélék, de a felvétel üteme és mennyisége fajonként nagyon eltérő mértékű, és változó ideig tartó folyamat.

A talaj minősége is befolyásolja a fejtrágyázás ütemét.

talaj

A talaj minősége is befolyásolja a fejtrágyázás ütemét – fotó: Shutterstock

A humusztartalomból és a kötöttségből adódóan más a tápanyagmegkötő képesség, ebből következik, hogy talajtípusonként eltérő az egyszerre kiadható fejtrágyamennyiség. Minél kisebb egy talaj adszorpciós kapacitása, annál kisebb adagokkal, de gyakrabban kell a nitrogént adni, ami az öntözésre is vonatkozik.

A nitrogént a legtöbb zöldségfaj folyamatosan, a tenyészidő folyamán egyre nagyobb mennyiségben igényli, szokás is mondani: a nitrogénigény a lombnövekedéssel arányosan növekszik.

A foszfor – ellentétben a nitrogénnal – laza, humuszban szegény talajok esetében is alig mozog függőleges irányban – gyakorlatilag nincs kimosódása –, akár egy adagban, a gyökérzóna mélységébe ősszel, a szántás alkalmával is adható. Csak kis mennyiséget (az igény 10-20%-át) tanácsos a palántázás vagy a magvetés alkalmával starterként, sekélyen adni, hogy a kezdeti fejlődés idején, amíg a gyökerek nem érik el a foszforréteget, legyen elegendő a fejlődő növény számára.

A gyökeresedés mélységében jelentős különbség van a zöldségfajok között, érdemes például a tárolási sárgarépákra (40-50 cm-es gyökérmélység) és az étkezési vöröshagymára, a palántázott salátára (10-20 cm-es gyökérmélység) gondolni. Ennek a lassabban mozgó tápelemek (például foszfor és kálium) időzítésénél, illetve kijuttatásánál és bemunkálásánál van jelentősége.

A termelési cél is meghatározza a tápanyagarányokat és a trágyázás idejét.

Példaként említjük, hogy míg egy friss fogyasztású gyökérzöldség esetében általában kevesebb káliumot használunk, addig a tárolási fajtáknál a nitrogénhez viszonyított kálium mennyisége több, de nemcsak több, a tenyészidő későbbi időszakában is kell adni. A „nitrátveszélyes” fajoknál (például spenót, sárgarépa stb.) a szedés időpontja szigorúan behatárolja a nitrogénfejtrágya kijuttatásának idejét (például bébiételek).

sárgarépa

A „nitrátveszélyes” fajoknál a szedés időpontja szigorúan behatárolja a nitrogénfejtrágya kijuttatásának idejét – fotó: Shutterstock

A növény igénye alapján tervezett műtrágyamennyiség kiszórása, a műtrágyák sóstresszhatása miatt, szigorúan az egyszerre kiadható adagokhoz kötött. Főleg a nitrogén, de a kálium esetében is az alap- és az egyszerre kiadható fejtrágyára vonatkozóan pontos előírások vannak, amit két tényező, a talaj tápanyagmegkötő képessége és a termesztett növény sóérzékenysége szab meg. Azokon a talajokon, amelyeknek nagyobb a kötöttsége, magasabb a humusztartalma, azaz jobb a víz- és a tápanyagmegkötő képessége, ritkábban és valamivel nagyobb adagban juttathatók ki a tápanyagok, mindenekelőtt a gyorsan kimosódó nitrogén, mint a korai szabadföldi kertészetekben gyakran hasznosított, gyorsan melegedő, humuszszegény homoktalajokon.

A sótűrő képesség (stressztűrő), azaz sóérzékenység tekintetében a zöldségfélék között jelentős különbség van. Léteznek kritikus, nagyon érzékenyek (például fehér termésű étkezési paprika, uborka, fejes saláta stb.). A növény sóérzékenységétől függően ültetés (vetés) előtt nitrogénből legfeljebb 80-100 kg/ha, sóérzékenyek esetében 50 kg/ha, fejtrágyának 50 kg/ha mennyiségű hatóanyagnak megfelelő műtrágya javasolható (1. táblázat).

1. táblázat. Egyszerre kijuttatható legnagyobb hatóanyag-mennyiségek (kg/ha)

Trágyázás ideje

Sóérzékeny fajok

Sóra kevésbé érzékenyek

Nitrogén (N)

Kálium (K2O)

Nitrogén (N)

Kálium (K2O)

Alaptrágyázás, illetve tenyészidőn kívül

50

200

80-100

300

Indító- és fejtrágyázás

50

100

50

150

(Sóérzékeny fajok: palánták, fehér étkezési paprika, uborka, sárgadinnye, sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, fejes saláta, spenót.)

A kálium is okozhat perzselést, ezért független a talaj tápanyagtartalmától, ebből az elemből is indokolt az egyszerre kiadható adagok korlátozása. Alaptrágyának a kevésbé sóérzékenyek alá legfeljebb 300 kg/ha hatóanyagnak (K2O) megfelelő műtrágya adható ki, de a sóérzékenyek esetében érdemes ezt az adagot harmadával (200 kg/ha) csökkenteni. Fejtrágya formájában a kevésbé sóérzékenyeknél a 150 kg/ha-t, illetve a sóérzékenyeknél a 100 kg/ha-t ne lépje túl az egy-egy alkalommal a kiadott mennyiség.

Tápanyagban és humuszban szegény homoktalajok esetében célszerű a műtrágyázások, fejtrágyázások számát növelni és nem az egyszerre kijuttatott műtrágya mennyiségét emelni!

A trágyázást abban az esetben tudjuk teljes egészében a növény igényéhez igazítani, ha az egyes tápanyagokat folyamatosan, több adagban, akár naponta juttatjuk ki.

Ez még néhány évtizede teljesen egy elméleti megközelítésnek tűnt, realitása a gyakorlatban nem volt. Mióta a zöldségtermesztésben a tápoldatozás és a csepegtető öntözés a mindennapi termesztési technológia részévé vált, megvan a technikai lehetőség a gyakori fejtrágyázás kivitelezésére (például támrendszeres uborka- és paradicsomtermesztés, görögdinnye intenzív termesztése, lineár öntözőrendszer alatti csemegekukorica-termesztés).

paradicsom

Ma már megvan a technikai lehetőség a gyakori fejtrágyázás kivitelezésére – fotó: Shutterstock

A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak, illetve tápoldatozás esetén az intenzívebb trágyázás kezdetének – korábban adott, nagyobb adagú nitrogéntrágyázás erős vegetatív növekedést és a vele járó terméselrúgást okozhatja.

A nitrogénigény káposztafélék és a fejes saláta esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől növekszik. A fejesedést jóval megelőző nagy adagú nitrogéntrágyázás laza fejeket okoz, ami a hazai piacon nem kívánatos.

A tárolási hagyma és gyökérzöldségek esetében a ceruzavastagságú szár elérését, a hagymatest, illetve a gyökértermés fejlődésének megindulását szokás megadni a fejtrágyázás kezdetének, amit legkésőbb a betakarítást megelőző 4-5 hétig be is kell fejezni. A később adott nitrogén drasztikus mértékben rontja a tárolhatóságukat.