Ahhoz, hogy elkerülhessük a kullancsok által hordozott betegségeket és fertőzéseket, fontos tudnunk, hogy hol és mennyit kell figyelnünk - írta meg a Sokszínűvidék.

Több mint 1000 fertőzés

Magyarországon évente körülbelül 1200-1500 Lyme-kór fertőzést diagnosztizálnak. Ez a kullancsoknak "köszönhető", hiszen a betegség a rovar csípésével terjed. Nincs ellene semmilyen védelem, kizárólag az állat elkerülésével, valamint a fertőzés korai felismerésével tudunk védekezni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hol és mikor számíthatunk rájuk.

Májustól szeptemberig

Itthon májustól szeptemberig fordulnak elő nagyobb számban a kullancsok által terjesztett betegségek. Ebben az időszakban a legkedvezőbben a feltételek a rovar számára a szaporodásra. A kora tavaszi és a késő őszi idő azonban tovább hosszabbíthatja a szezon a vérszívók számára.


Magyarországon mindenhol találkozhatunk velük, de vannak területek, ahol nagyobb számban fordulnak elő. Ezt a Webbeteg gyűjtötte össze, így most már mindenki óvatosabb tud lenni.

Fokozottan fertőzött területek

  • Nógrád vármegye (elsősorban a Cserhát, kevésbé a Mátra)
  • Zala vármegye nagy része
  • Somogy vármegye (elsősorban a megye középső és déli része)
  • Vas vármegye (elsősorban a megye déli, Zalával határos része)
  • Győr-Moson-Sopron (kizárólag a vármegye nyugati, Ausztriához közeli része)
  • Budapest környéke (Budai-hegység, Pilis, Gödöllői-dombság)
  • Magasabb fokú fertőzöttség
  • Veszprém vármegye (Bakony)
  • Komárom-Esztergom vármegye (kizárólag annak keleti része, Gerecse)
  • Tolna vármegye
  • Heves vármegye (Mátra, Bükk)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (Bükk, Aggteleki-karszt, Zemplén)

Kevésbé fertőzött területek

  • Baranya vármegye
  • Fejér vármegye
  • Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom kisalföldi területei
  • Alföld: valamennyi alföldi vármegye a kis mértékben fertőzött területek közé tartozik, ám itt is fordulnak elő fertőzések

Mi a helyzet Európában?

A kullancsokkal legfertőzöttebb országok közé tartozik Németország, annak főleg a déli részén fordulnak elő nagyobb számban. Emellett veszélyes helynek számít Szlovénia, a Balti államok, Fehéroroszország. Részben fertőzöttnek számít Magyarország mellett Lengyelország, Albánia, Ausztria, Oroszország, Svájc, de természetes más államokban is találkozhatunk velük.

Csak óvatossággal tudunk ellenük védekezni - fotó: pexels.com

Horvátországban a tengerparton nem jellemző az előfordulások. Emellett sem Romániából, sem pedig Ukrajnából nem állnak rendelkezésre megbízható és valós adatok, így ezekről a területekről csak sejteni lehet, hogy mennyire veszélyesek kullancs szempontjából.