Lényegében ezt szolgálja a „CO2 Win-Connect” kutatási program, aminek jelentősége egyre nagyobb, minthogy a szén-dioxid felhasználására (= kinyerésére) az iparban mind jobban összpontosítanak.

Elektrokémiai eljárással a szén-dioxidból és megújuló áram révén közvetlenül úgynevezett alapvegyületeket lehet előállítani, következésképpen például műanyagokat lehet így nyerni. Sőt, a mesterséges fotoszintézis révén a napenergiával nyert energia felhasználásával a szén-dioxidból értékes vegyi anyagokat és napelem-üzemanyagot lehet előállítani.

A megújuló energiák és a „zöld hidrogén” felhasználása révén az ipar a szén-dioxid-ökolábnyomot kisebbíteni, a hagyományos fosszilis nyersanyagok felhasználását csökkenteni lehet.

napelem

A napenergiával nyert energia felhasználásával a szén-dioxidból napelem-üzemanyagot is elő lehet állítani – fotó: Shutterstock

A projekt 2020-ban indult be három év kifutási idővel számolva. Idekívánkozik megjegyezni, hogy ausztrál kutatóknak (német, kínai és amerikai tudósokkal közösen) már sikerült a légköri CO2-t folyékony fémkatalizátor felhasználásával szénné alakítani. Erről a Nature Communications lapban számoltak be. Természetesen még számos kérdése nyitott, így a kutatókra sok nehezen megoldandó feladat vár.