Nagy István agrárminiszter közölte, hogy a 10 igazgatóságon belül 41 tájegység jön létre a természetvédelmi fealadok elvégzésére. A vezetés a tájegységvezetőkre irányul. Vagyonkezelésért, a monitorozásért, a területi őrzésért és a helyben jellemző tevékenységekért a személyi állumányuk felelős. Az igazgatóságok felépítése egységesül, szervezeti egységei hasonló elnevezéssel hasonló feladatokat kapnak.

A  természetvédelmi őrök munkájában a hatósági jellegű szerep helyett előtérbe kerül a szolgáltatói-tanácsadói tevékenység.

Az igazgatóságok feladatkörei jelentősen kibővültek az utóbbi években, így ezt a szabályozásnak és a szervezeti felépítésnek is követnie kell. A nemzeti parkok igazgatóságai 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői. Ennek csaknem a felét maguk gondozzák, a többi 150 ezer hektárt csaknem 2 ezer gazdálkodóval együttműködve tartják fönn.

A nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeinek száma 276-ról 349-re emelkedett. A területükön élő őshonos állatállomány egyedszáma pedig 2010 óta majdnem a másfélszeresére nőtt, így 2018-ban meghaladta a 14 ezret.

Folyamatosan nő a nemzeti parkok állatállomány, látogatottságuk és ökoturisztikai létesítmények száma - fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Az igazgatóságok természetvédelmi célú vadgazdálkodást is végeznek a vadászati jogosultságuk alatt álló majdnem 200 ezer hektárnyi területen. A miniszter a fejlesztéseknek tulajdonítja, hogy a nemzeti parkokban a látogatók száma 1,3 millióról 1,6 millióra nőtt 8 év alatt.

Az igazgatóságok monitorozó rendszerrel folyamatosan figyelik a környezet változásait, és csaknem 100 ezer hektáron tudták javítani az élőhelyek állapotát. Jelenleg is számos fajmegőrzési projektben dolgoznak együtt más országok szakembereivel.

Nagy István arra számít, hogy a tájegységi modell választ adhat a nemzeti parkok előtt álló kihívásokra. Emellett az átszervezés hozzájárul a hosszú távú működőképességhez és az átláthatósághoz. Az új rendszer az igazgatóságokat is támogatja abban, hogy szolgáltató, tanácsadó és támogató intézményként központi szerepet tölthessenek be egy-egy térség fejlesztésében.