Jelenleg az egész kontinensen a La Niña jelenség érvényesül, ami bár lassítja a globális felmelegedést az El Niño ismét bekopogtatott. Amikor az utóbbi elkezd nagyobb mértékben dominálni, akkor az több tízezer halálos áldozatot vonhat maga után Európában.

Figyelmeztetést adtak ki

Az Európai Űrügynökség nemrég figyelmeztetést adott ki, miszerint a kontinensen hamarosan több területen is rekordok születhetnek. A BBC jelentése alapján a spanyol, a görög, a francia, valamint a horvát és a török kormány már figyelmeztette a lakosságát, hiszen ezekben az országokban a hőmérséklet hamarosan elérheti a 40 Celsius-fokot, sőt, nem kizárt, hogy ennél jóval többet mérhetnek majd.

Hőhullám délen

Az elmúlt pár napban már erős hőhullám uralta Európa déli részét, beleértve Görögországot és Olaszországot. Míg a görögöknél erdőtüzek pusztítanak, addig az olaszoknál 10 városban, köztük Rómában, Firenzében és Bolognában is vörös riasztást adta ki, hiszen a hőmérséklet várható elér és meg is haladja majd az eddig 48,8 Celsius-fokos rekordot.

Eközben a spanyoloknál július 11-én abszolút hőmérsékleti rekord dőlt. Az Európa Űrügynökség műszerei Extremadura autonóm tartományban 60 Celsius-fokos felszíni hőmérsékletet mértek.

A jelenség tovább erősödhet

A The Guardian beszámolt arról, hogy az El Niño a tél folyamán az északi féltekén tovább erősödik majd. Míg 2022-ben összesen 60 ezer ember halt meg a kontinenset sújtó hőhullámok miatt, addig az ENSZ figyelmeztetett arra, hogy válság kezelését megcélzó kutatásait felgyorsítja. Korábban már jelezték, hogy az El Niño a La Niñát váltja majd. Utóbbi három évig uralta Európát és a bolygót, aminek köszönhetően kevesebb volt a tűzeset, ezáltal a globális felmelegedést is mérsékelte.

A szakemberek szerint a La Niña a télen tetőszik majd, aminek nagyjából 81 százalékos az esélye. Erre november és január között számíthatunk, onnantól azonban jön az El Niño. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) munkatársai szerint a most érkező váltás sokkal extrémebb lesz, mint az 1997-es volt. Akkor a hőhullámok következtében rengeteg ember veszítette életét.

A Charon hőhullám az előrejelzések szerint július végéig még velünk marad, főleg a mediterrán régiókban - írta meg az Euronews. Addig azonban a hőmérséklet biztosan nem csökken, sőt a mostaninál tovább emelkedhet. A szakértők szerint a két éve augusztusban regisztrált rekord is könnyen megdőlhet. Az észak-afrikai Tunéziában a forróság elérheti az 50 Celsius-fokot. Figyelmeztettek, hogy nemcsak Szicíliában lehet ismét 48,8 Celsius-fok, hanem számos görög, török, spanyol és egyéb olasz területen is.

Az ENSZ meteorológiai ügynöksége arra figyelmeztet, hogy a kánikula augusztusban is folytatódhat. A következő hónapban átlagosan 8-12 fokkal mérhetünk magasabb hőmérsékleteket a megszokottnál.

Az emberi tevékenységek hatása

A tudósok már régóta figyelemmel követik a helyzetet, különösen június óta, amikor a globális átlaghőmérséklet meghaladta az iparosodási előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokot - írja a HVG.

A forróság leginkább a kontinens mediterrán részeit érinti - fotó: pexels.com

Az biztos, hogy a mostani helyzetben nagy szerepe van az emberi tevékenységeknek, valamint a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének. Az NOAA tudósai hozzátették, hogy a hőhullámok nemcsak a felszínt érintik, hanem a vizeteket is. Júniusban már a harmadik hónapban mértek rekord magas hőmérsékleteket, amik elérték az Atlanti-óceán északi részét.