Kevés olyan termék van ma a világon, amely az ENSZ összes fenntarthatósági kritériumának megfelel, ezek közé tartozik a smaragdfa. Fontos, hogy ezt a terméket a külföldi és a hazai ipari szereplők is megismerjék - hangsúlyozta Kovács Pál, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár kedden Budapesten, az első Smaragdfa Fenntarthatósági Napon.

Az államtitkár elmondta: a kormány azon dolgozik, hogy ennek a kiváló terméknek ne csak Magyarországon, hanem külföldön is legyen jövője.

Fontos, hogy a növényt a hazai iparágak szereplői, akik felhasználók lehetnek, megismerjék, elfogadják, és egy olyan termék legyen belőle, amely a fenntarthatóságot és a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja - tette hozzá Kovács Pál.

Fontos azonban, hogy emellett egyre nagyobb hangsúlyt kapjanak a szén-dioxidot elnyelő termékek, így például a smaragdfa is, amely az eddig ismert termékekhez képest akár tízszer több szén-dioxidot is képes megkötni – emelte ki az államtitkár.


A smaragdfából már ma is több termék készül és bemutatták egy hegedű terveit is. Mint Gáspár Károly hangszerész elmondta, a smaragdfa nagyon könnyű faanyagnak számít, ezért ideális a hegedűkészítéshez. A hangszer már félig elkészült, tesztelése szeptember végén várható. Hozzátette, hogy a smaragdfából készülő hegedűt szeretnék bemutatni a dubai világkiállításon is, valamint a jövőben csellót, brácsát és nagybőgőt is szeretnének készíteni a különleges faanyagból.

A smaragdfa egy Paulownia-hibrid, amelyet 8 országgal, 2 akadémiával, 6 egyetemmel és különböző kutatóintézetekkel, komoly tudományos kísérletekkel fejlesztett ki a Sunwo Zrt.

A smaragdfa többek között gyors, akár napi két centiméteres törzsnövekedésével, tápanyagként használható, proteinben gazdag hatalmas leveleivel, valamint komoly pormegkötő és szélfogó képességével az ipari hasznosításon túl új alapokra helyezi a globális klímavédelmet is.