Hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjában, hogy segítsen az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában – számolt be a hivatal pénteki közleményében.
A közlemény szerint egy átlagos magyar fogyasztó egy év leforgása alatt 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termel, ebből 24 kilogramm elkerülhető lenne. A pazarlás mérsékléséhez az élelmiszerek kezelésében elengedhetetlen a megfelelő tudás és a tudatos hozzáállás.
Egy átlagos magyar fogyasztó egy év leforgása alatt 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termel, ebből 24 kilogramm elkerülhető lenne – Fotó: Shutterstock
Azt írják, számos olyan praktika van, amelyek alkalmazásával a hűtő és a fagyasztó még nagyobb segítséggé válhat az élelmiszerpazarlás elleni harcban. Fontos odafigyelni a megfelelő hőmérséklettartományra, az elrendezésre és az időzítésre, a hűtendő élelmiszerekre, és azokra is, amelyeknek árthat a hűtve tárolás. A fagyasztás és kiolvasztás helyes és biztonságos módjáról sem szabad megfeledkezni, valamint a hűtőtakarítás lépéseiről vagy éppen arról, mi a teendő áramszünet esetén – sorolta a Nébih.
A Maradék nélkül program legújabb útmutatója ezeket az ismereteket most egy helyen foglalja össze. A megszerzett tudás most akár értékes nyereményre is váltható a Maradék nélkül december 1. és 22. között tartó adventi kvízjátékában.
A Hűtőhasználati útmutató itt érhető el.