Hogyan segíthet a TDK a munkaerőpiacon? Milyen sikerek és nehézségek adódnak a tudományos kutatás és a publikálás különböző szakaszaiban? Miért érdemes már az egyetemi képzés első évében vagy akár már középiskolában csatlakozni egy tudományos kutatóműhelyhez? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kerültek fókuszba a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének tehetségnapján, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg.

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének tehetségnapja –

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének tehetségnapja – fotó: MATE

Az intézet tehetségnapján vadgazdálkodási és természetvédelmi szakokon végzett alumni hallgatók tartottak érdekes előadásokat, melyekből kiderült többek között az is, hogy miként vizsgálható a délvidéki földikutyák jelenléte és a vaddisznó táplálkozásbiológiája, hogy mennyire hatékony segítséget jelent egy keresőkutya a rákosi vipera védelmében, hogy egy őz akár naponta átúszhatja a Tiszát, és hogy egy állatkertben a látogatók kifutóknál eltöltött ideje nem feltétlenül a bemutatott fajtól, hanem sokszor a kifutó küllemétől függ.

Az előadásokban ugyanakkor nemcsak a korábban díjazott kutatási eredményekről esett szó, hanem arról is, hogy a későbbi életpályáját, továbbá egy védett terület vagy egy védett faj optimális természetvédelmi kezelését miként segítheti a TDK-ban való aktív és sikeres részvétel.

A 36. OTDK-n I. helyezett Lábadi Vivien például a Nyirádi Sár-álló országos jelentőségű természetvédelmi területen végzett több éven keresztül cönológiai felméréseket és avarvizsgálatokat annak érdekében, hogy kiderüljön, hogy a kaszálás, a szárzúzás és az égetés közül melyik milyen hatást eredményez a növényborítás tekintetében. Mindez a későbbiekben nagyban segítheti az optimális természetvédelmi kezelés kiválasztását a területen.


vadgazdálkodási és természetvédelmi szakokon végzett alumni hallgatók tartottak érdekes előadásokat

A vadgazdálkodási és természetvédelmi szakokon végzett alumni hallgatók tartottak érdekes előadásokat – fotó: MATE

A nap egyik legfontosabb üzenetét Molnár Ábel PhD-hallgató fogalmazta meg a jelenlévő tehetségek számára. Mint saját példája alapján bemutatta, egy tudományos életpálya a legtöbb esetben nem tudatos tervezés eredménye, az egyes mérföldkövek ugyanakkor mindig egymásra épülnek.

Hogy az ember előbb-utóbb ténylegesen az igazi helyére kerüljön, az egyetemi évek alatt nagyon fontos tudatosan észrevenni a fő érdeklődési irányt, amelyhez kiválóan hozzásegíthet egy jól megválasztott szakmai gyakorlati hely vagy a kócsagőri programban való részvétel.

Ezt követően érdemes specializálódni a TDK és a szakdolgozat keretében, az életpálya további alakítása érdekében pedig az eredményeket láthatóvá kell tenni a kutatóintézetek és a nemzeti parkok számára is, hiszen sok esetben ezáltal folytatódhat és ezen múlhat a további sikeres vadgazdálkodási vagy természetvédelmi karrier.

A rendkívül motiváló és inspiráló tehetségnap az NTP-HHTDK-22-0002 kódú, „A jövő vadgazdálkodási és természetvédelmi szakembereinek tehetséggondozása a MATE VTI tudományos diákköri műhelyeiben" című, a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott pályázat révén valósult meg.