UPDATE! Nagy István agrárminiszter odautazik, ha beiktatták

Nagy István agrárminiszter ma közölte: „A Sajó folyó és annak élővilága közös természeti örökségünk. Az agrárminiszteri beiktatásom utáni első hivatalos nemzetközi utam Szlovákia környezetvédelmi miniszteréhez vezet majd. Találkozót kezdeményeztem ugyanis a folyón kialakult szennyezés miatt, amit haladéktalanul orvosolnunk kell. Ne feledjük, teremtett világunk megóvása és a biológiai sokféleségének fenntartása közös kötelességünk!”

Időközben a Sajó katasztrófáját megírta a Reuters, a brit Daily Mirror napilap, a USNews, a Euronews, és még az MSN is.

Gazdátlan környezetszennyezés

Ahogy már sokszor felhívtuk rá a figyelmet, az alsósajói (Nižná Slaná) Siderit vasércbánya Gabriella tárója a forrása a Sajót szennyező anyagnak. A bányát, ahol szideritet bányásztak 2008-ban zárták be, de február 24-e óta zavartalanul és bármiféle kontroll nélkül ömlik a szennyezőanyag a folyóba. Az élővilág a Sajó érintett 20 kilométeres szakaszának nagy részén már oda van - írta tegnap az Index helyszíni tudósításában.

A vizsgálat helyén az arzénkoncentráció eléri az európai határérték négyszázszorosát(!) ami a Szlovákiában engedélyezett érték kétszázszorosa, és a szlovákiai hatóságok egyelőre nem intézkedtek. A folyó - melynek teljes hossza 229,4 kilométer - magyarországi szakaszán a méreganyagok koncentrációja már olyan mértékben hígul, hogy kimutathatatlanná válik, ami persze nem csökkenti a feljebb fekvő területeket ért katasztrófa súlyosságát.

A lapnak Orosz Örs, a Szövetség nevű egyesített magyar párt Nyitra megyei képviselője, nyilatkozott aki folyamatosan monitorozza a környezetszennyezést és nyomon követi az elhárítására tett erőfeszítéseket, illetve sajnálatos módon azok teljes hiányát. A bezárt bánya ma a szlovák állam Gazdasági Minisztériumának tulajdonában van, és a katasztrófaelhárításban elvileg illetékes Természetvédelmi Minisztérium így egyszerűen áthárítja a felelősséget, melyet a GM azonmód vissza is tol a TM asztalára.

"Mindeközben a bánya felett található felszíni vízfolyás keresztülhaladva a meddőhányón, kimossa belőle a nehézfémeket, az arzént, a cinket, a ként és az antimont."

A mérgező oldat az idők során lassan megtöltötte a tizennégy szintes bányát, és végül utat keresett a Sajó felé, amit sajnos meg is talált. Az oldat savas kémhatású, ami a karsztvízből táplálkozó, lúgos kémhatású Sajóba érve reakcióba lép azzal, és ettől lesz vörös a színe. A vízben nem csak az arzén veszélyes, van benne antimon, cink, a vastartalom pedig a megengedett 1200-szorosa.

A vizsgálat helyén az arzénkoncentráció eléri az európai határérték négyszázszorosát(!) ami a Szlovákiában engedélyezett érték kétszázszorosa, és a szlovákiai hatóságok egyelőre nem intézkedtek. Forrás: Facebook/Orosz Örs

Elhárítás

A katasztrófa elhárítása állítólag havonta 100,000 euróba kerülne, mivel a kiemelkedően magas arzénkoncentráció jelentősen igénybe venné a tisztítóberendezést. A szennyezés a becslések szerint 50 kilométeres szakaszon fenyegeti az élővilágot, illetve 20 kilométeres szakaszon már nem, ott sajnos már mindent elpusztított. Az a veszély is fennáll, hogy a víz eléri az emberi fogyasztásra szánt vízforrásokat és akkor jönnek majd a megbetegedések, ne adja Isten a halálesetek.

Az Index megszólaltatta Szabó Endrét is, aki Orosz Örssel közösen igyekszik tenni valamit, közösen a pozsonyi Természetvédelmi Minisztérium épülete elé öntöttek például ezer liter vöröslő szennyvizet, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a történtekre.

A szennyezés a becslések szerint 50 kilométeres szakaszon fenyegeti az élővilágot, illetve 20 kilométeres szakaszon már nem, ott már mindent elpusztított. Forrás: Facebook/Orosz Örs

Orvosi segítség

Varga Tibor sebész, a helyi horgászok képviseletében értesült először a problémáról. Az indexnek nyilatkozva elmondta, hogy: "Nagyon nagy a baj. Öt hete még voltak halak a Sajóban Rozsnyónál, Pelsőcnél, igaz, jóval kevesebb, mint a katasztrófa kezdete előtt, de a minap, amikor újabb méréseket végeztem, már egyetlen hallal és ízeltlábúval, tehát folyami rákkal vagy kérészlárvával sem találkoztam."

"Ezen a harminc kilométeres szakaszon halott víz lett a Sajó. Hogy egy konkrét adatot is mondjak: a cink koncentrációja százszorosa a megengedettnek, egy literben 0,1 milligramm már halálos, és most egy liter Sajó-vízben 10 milligramm cink van."

Varga Tibor a Facebookon igyekszik kampányolni, hogy elérje a közfigyelem emelkedését, vagy a hatóságok reakcióküszöbét.

"Sikerét mutatja, hogy Ján Budáj környezetvédelmi miniszter személyesen hívta fel telefonon, igaz csak azért, hogy megpróbálja meggyőzni az orvost arról, hogy nincs is szennyezés."

A jövőben Varga, Orosz és barátaik további performance-okkal igyekeznek majd a pozsonyi illetékesek figyelmét felhívni a történtekre a szennyezés kezdetének száznapos jubileumán. A dolog annyira komoly, hogy már a Reuters és az AP hírügynökségek is bejelentkeztek náluk tudósítani róla, a nyilvánosság erejét ígérve ennek a méltatlan és borzalmas természetkárosításnak az elhárításához 2022 tavaszán, Európa közepén.

UPDATE 2: Petíció és lehetséges megoldások

Orosz Örsék petíciót is indítottak, egy olyan felületen, amit a legmegbizhatóbb szlovákiai platformnak tartanak, amit az állami szervek is elfogadnak. Annak ellenére, hogy a folyó teljes hosszúságának kevesebb mint a fele esik az állam területére, sajnos az aláírásokat elsősorban a szlovákiak állampolgároktól kell begyűjteniük. Ezzel együtt alá lehet írni Magyarországról is, itt lehet csatlakozni hozzá.

"Orosz továbbá felvette a kapcsolatot egy cseh mérnökkel is, aki arról számolt be, hogy Csehországban tízszer nagyobb vízhozamú bányavízkifolyást is meg tudtak szűrni az általuk tervezett tőzeges tisztítóval."

Két hónapja egyébként felmerült már a Csucsomban parkoló használaton kívüli mobil tisztító ötlete is, most árajánlatot várnak a cseh cégtől a tőzeges megoldásra.

Orosz friss számításai szerint egyébként a harmadik hónapja tartó ökológiai katasztrófa során a Sajóba naponta 1 500 000 liter erősen szennyezett víz kerül, mely 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, fél tonna mangánt és 5 kg arzént tartalmaz, és a szlovák állam továbbra sem csinál semmit!

(Forrás: index)