A normális szinthez képest 80 centiméter hiányzik idén a Velencei-tó vízszintjéből, ez azonban nem egyedi, 1993-ban és 2005-ben is hasonló volt a helyzet – mondta el Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fehérvár TV riportjában. A politikus szerint a tó vízgyűjtője nagyon kis terület, ezért kifejezetten érzékeny a csapadékviszonyokra. Ez okozhatta az idén nyár elején tapasztalt tömeges halpusztulást a tavon – írja a Portfolio.

A Népszava információi szerint átlagosan 53 centiméterrel van lentebb a vízszint annál, mint aminek elérésekor elvileg be kellene avatkozni. Jelen állás szerint 13 millió köbmétert kellene beletölteni a nyári minimum eléréséhez, de a környező víztárolókban sincs elég víz ehhez. A víz pótlására készítettek egy előterjesztést a kormánynak, amely megvalósításához 40 milliárd forintra lenne szükség.

Velencei-tó

80 centiméter hiányzik idén a Velencei-tó vízszintjéből – fotó: MTI/Vasvári Tamás

A felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: „a szükséges pénzeszköz olyan nagy mértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani”. Az előterjesztést ugyanakkor nem utasították el, így van remény rá, hogy a jövőben valamikor megoldódik vízpótlás. Kérdés, hogy milyen következményei lesznek addig a vízhiánynak. Az ökoszisztéma már így is összeomlóban van, a helyi turizmusról nem is beszélve.

Az utóbbi években komoly vitákat kiváltó építkezések zajlottak a Velencei-tónál, a közelmúltban pedig 4 strandot is be kellett zárni vízminőségi gondok miatt. A helyiek szerint a rosszul megoldott szennyvízelvezetésnek is köze lehet a dologhoz. Ugyanis a nagy esőzések idején a túlterhelt hálózatokból szennyvíz kerülhet a tóba, aminek szerves anyaga felhalmozódik a sekély részeken.

A Népszava cikke alapján az agárdi vitorlásiskola előtti öbölben egy halivadékot sem látni, eltűntek a kagylók, a vízicsigák, a haltáplálékot jelentő bolharákok, rovarlárvák. Mint írták, nem kell biológusnak lenni ahhoz, hogy felismerjük: felborult a parti víz ökoszisztémája. De nem csak a tóval vannak gondok, hanem a környező vidékkel is: a dinnyési madárrezervátum nádasa teljesen kiszáradt és a környező halivadék-nevelőnek szánt tavak is kiapadtak.