És még néhány érzékletes adat: a frankfurti Goethe Egyetem számításai szerint egyetlen pamuting termelése 2700, egy pár cipő előállítása 8400, egy közepes kategóriájú személygépkocsi gyártása 400 ezer liter vízfelhasználással jár együtt. A jólét növekedésével tehát radikális mértékben emelkedik a vízfelhasználási igény, vészesen előrevetítve a föld vízkészleteinek kíméletlen pazarlását, jobban mondva: kizsarolását. A vízzel való takarékoskodás a jövőnk, az élet záloga. A víztakarékosság jegyében született meg az említett egyetemen kifejlesztett WaterGAP modell, mely a háztartásokban, iparban és mezőgazdaságban felhasználandó vízmennyiség kiszámítására alkalmas modulokra épül.
Korábbról jól ismert a vízháztartási egyenlet alkalmazása, mely lényegében adott időegységen belül a vízgyűjtő terület vízháztartásában számításba jövő vízmennyiségek egyensúlyát leíró egyenlet. Ebben a bevételi oldal (csapadék, öntözővíz, talajvízből való vízpótlódás) és a kiadás (párolgás, elfolyás, mélybe szivárgás, talajnedvesség-változás) tételei szerepelnek. Az egyenlettel a hidrociklus mennyiségi oldalai határozhatók meg.
A mezőgazdasági vízigény kiszámítására alkalmas WaterGAP rendszer számításba veszi a csapadékhulláskor párolgással veszendőbe menő vízmennyiséget, a felszínen elfolyó vizeket, a talajban felhalmozódó – tárolt – vízmennyiséget, a felszínen „köztestárolású” és a folyókba bekerülő vízmennyiségeket.
A modell számol a klimatikus és fizio-geográfiai adatokkal is, így pl. a csapadékidősorokkal, a talaj víztároló-kapacitási értékeivel. A modell továbbfejlesztésével lehetővé vált a szántóföldi növények termelése során a vízfelhasználás alaposabb megismerése. A modell nemcsak az öntözéssel járó vízfelhasználást („kék vizet”) veszi figyelembe, hanem a csapadéknak azt a részét is, mely a levelek elpárologtatása miatt veszendőbe megy („zöld víz”). A modell segítségével jelezni lehet, hogy mely régiókban kell a vízhiány fenyegetésével számolni. És ez nemcsak a hagyományosan vízszegény országokban ad eligazodást.
A kapott eredmények alapján a vízfelhasználás optimalizálására, egyben a regionális fejlesztésekre jobb lehetőségek kínálkoznak. A vízszegény területeken a csapadékvíz összegyűjtését jobban kell szorgalmazni. A sűrű lakosságú körzetekben a szennyvízre, mint potenciális vízforrásra kell tekinteni, melyből anaerob tisztítási eljárással biogázt lehet termelni, a megmaradó, tisztított fázist (=vizet) pedig öntözésre, illetve talajerő-utánpótlásra lehet felhasználni.
