A halászat egyidős az emberiséggel, és évezredeken át a Föld lakosságának 20-30 százalékát élelemmel látta el, illetve mentette meg az éhenhalástól. Ez az állapot mindaddig tartott, amíg a népesség szaporodása sokszorosan meg nem haladta a halakét, és egy ember többnyire csak magának vagy egy kis közösség részére fogott halat, és a kifogott mennyiség jelentősebb emberi beavatkozás nélkül pótlódott.

Mintegy 100 év óta viszont halászhajók hada, nem horgászbottal és nem kézzel szőtt hálóval nagyüzemben termeli ki a vizek halállományát, a zsákmány egy részét pedig távoli vizekről naponta repülővel szállítják még a tengerparttal rendelkező európai országokba is, ahol a turisták tömegei magas árat hajlandók a finom halakért fizetni.

Ez világszerte túlhalászáshoz vezetett, amely a globális halállomány kimerülésével fenyeget – írja a sustainablefisheries-uw.org hírportál.

A világméretű túlhalászás mértéke 34 százalékra, az újratermelődőnél nagyobb tömegű halfogás értéke pedig évi 50 milliárd dollárra becsülhető.


A túlhalászás mértéke egyes körzetekben jóval nagyobb (a Fekete tengeren és a Földközi-tengeren 69 százalék), a legkeresettebb és legnagyobb mértékben fogyasztott halfajok esetében a 80 százalékot is elérheti. A szakértők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a „tele tányérok" politikája előbb-utóbb „üres vizekhez" vezet, de mindig vannak olyan „nagyhalász" vállalatok, amelyek a könnyen elérhető extraprofit miatt nem hajlandók csökkenteni a fogásaikat.

A nagy értékű és legjobban ritkuló halfajokat ma már nem is a tengerből vagy folyókból fogják, hanem óriási akváriumokban vagy növénytermesztéssel összekapcsolva akvakultúrában tenyésztik, ami a fent vázolt helyzetet enyhíti, de hosszú távon nem lesz képes megoldani. A emberiségnek viszont mindenképpen el kell döntenie, hogy szabad-e a mai rablógazdálkodással a holnap egyik fontos élelemforrását kockáztatni.

Indexkép: Shutterstock