Ennek elsődleges célja a víz, a föld minőségének, a biodiverzitás, valamint a vidéki táj megőrzése, illetve a klímaváltozás megakadályozása és az ahhoz történő alkalmazkodás. Ez az ún. zöldítés, melyért természetesen a gazdák pénzt kapnak. Ezért az összegért cserébe azonban a zöldítés 3 feltételét teljesíteni kell.

A német gazdák körében a természetvédelem és környezetvédelem jelentősége mind nagyobb, azaz az EU zöldítési agrárpolitikájának szellemében egyre következetesebben járnak el. Regionális és üzemi szinten az ökológiai prioritási területeken a zöldítés széles spektrumával élnek. Ezt mutatja az a tény is, hogy 2015-ben 1,37 millió hektárnyi szántóterületen érvényesítették a gazdák a környezeti (= környezetvédelmi) szempontokat.

lucerna

A német gazdák a környezetvédelmi szempontokra tekintettel 16 százaléknyi területen nitrogénmegkötő növényeket, például lucernát termesztettek – fotó: Shutterstock

Ennek a területnek a 40 százalékán fűalávetést és köztestermesztést alkalmaztak, közel 222 ezer hektárt ugaroltattak, azaz a terület 32 százaléka volt ökológiai prioritású terület. 16 százaléknyi területen nitrogénmegkötő növényeket (lucerna, lóhere, lóbab, borsó, csillagfürt) termesztettek.