Az elmúlt hét sem telt el csapadék nélkül, az ország nyugati és északkeleti részére érkezett jelentősebb mennyiség belőle. A hőmérséklet ennek ellenére nem csökkent, ami miatt a levegő relatív páratartalma megemelkedett. A fülledt időjárás és a hosszabb ideig tartó levélnedvesség-borítottság kedvező a legtöbb kórokozó számára.

Az almásokban több betegség és kártevő is terjed

Az almásokban mind a hajtások, mind a gyümölcsök növekednek, már dió nagyságú a termés. Az alma mindkét meghatározó betegsége terjed. Mind a lisztharmat (Podosphaera leucotricha), mind a varasodás (Venturia inaequalis) számára optimálisak a feltételek a fertőzéshez, ezért még mindig javasolt a felszívódó és kontakt készítmények együttes alkalmazása.

A betegségekhez társult a körterozsda (Gymnosporangium sabinae) is. A levélen megjelenő narancssárga foltok igen feltűnőek, ezért a kiskerti fák rémisztő képet mutathatnak. Megijedni azonban nem kell, mert habár a fertőzés következtében csökken a fák asszimilációs felülete, csak kivételes esetben okoz olyan mértékű kárt, hogy szükséges ellene védekezni a házikertekben.

körte

A körterozsda feltűnő narancssárga foltokat okoz a leveleken – fotó: Lepres Luca

A kártevők is figyelmet igényelnek az almásokban. Jelenleg is intenzíven rajzik az almamoly (Cydia pomonella) és az almalevél-aknázómoly (Phyllonorycter corylifoliella).

A zöld almalevéltetű (Aphis pomi) és a vértetű (Eriosoma lanigerum) kolóniái gyorsan gyarapodnak. Utóbbiak esetében már a közepes-erős fertőzöttség sem ritka. A terméseken pedig már felfedezhetjük a poloskaszagú almadarázs (Hoplocampa testudinea) jellegzetes kárképét.  A fiatal lárvák az alma héja alatt készítenek járatot, mely után tipikus rajzolat marad.

alma

A poloskaszagú almadarázs kárképe – fotó: Lepres Luca

A csonthéjasokat veszélyeztető betegségek számára kedvező az időjárás

A csonthéjasokat továbbra is fenyegeti a moníliás gyümölcsrothadás (Monilinia laxa, M. fructicola), főként a sérült terméseken jelenik meg.  A lombozatot pedig a sztigminás (Stigmina carpophila) és a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella jaapii) támadja. Mindhárom betegség számára optimális a nedves, párás, meleg idő.

A cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi, R. cingulata) rajzik, és a tart az elhúzódó tojásrakás.  A szexferomon csapdákban újra emelkedik a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) és a barackmoly (Anarsia lineatella) egyedeinek száma.


Megjelent a szőlőben a peronoszpóra

A szőlő zömében a gyümölcskötődés kezdetén jár. A virágzás alatt érkező esők hozzájárultak a peronoszpóra (Plasmopara viticola) fertőzés bekövetkeztéhez. Néhol már jelezték a fürtkezdeményen megjelenő tüneteket.

szőlő

A szőlő a gyümölcskötődés kezdetén jár – fotó: Lepres Luca

A feketerothadás (Guignardia bidwellii) terjedése kissé lelassult, bár a körülmények optimálisak a terjedéséhez. A lisztharmat (Uncinula necator) is lelassult, de továbbra is figyelmet érdemel. Folytatnunk kell növényvédelmet felszívódó készítményekkel.

Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) lárvakelése folyamatos. A korábban kikelt lárvák fejlődése az L2-L3 állapotnál tart. Azaz fel kell készülnünk a védekezésre ellenük, mert erre a legalkalmasabb időszak, amikor a lárvák már elérték a harmadik, negyedik fejlődési fokozatot.

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.