Az elmúlt időszakban a sertés-és a baromfitartók súlyos kihívásokkal találták magukat szemben. Az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza megjelenése és terjedése felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai állattartó telepek állategészségügyi színvonalát emelni szükséges, mivel a különböző járványos állatbetegségek kockázata bizonyos technológiák alkalmazásával jelentősen csökkenthető. Az ilyen jellegű fejlesztések azonban jelentős költségráfordítást igényelnek a baromfi- és sertéstartóktól.

csirke

Járványvédelmi intézkedések a baromfitelepeken: most támogatás is van hozzá! – Fotó: pixabay

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében hirdette meg 2020 tavaszán a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott, és fejlesztésekkel a leghatékonyabban védhető sertés- és baromfitelepek számára a „Baromfi és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című pályázati felhívást, melyet most újra megnyitnak.

A módosított felhívás keretében járványvédelemhez kapcsolódó állattartó telepi épületek kialakítására, felújítására, illetve az állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzésére van lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 30 millió forint, támogatás mértéke maximum 50 százalék.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek szintén 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Az első beadási szakaszhatár: 2021. május 18., további részletek a felhívásban.