Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi fórumán elmondta, hogy idén is biztosítottak azok az agrártámogatások, amelyek jelentős lendületet adhatnak a mezőgazdaság, valamint az élelmiszeripar fejlődésének Csongrád-Csanád vármegyében.

Újabb rekordok

Farkas Sándor elárulta, hogy "2023-ban új rekordot könyvelhettünk el", hiszen tavaly a sikeresen igényelt és kifizetett agrártámogatások mértéke meghaladta az 1300 milliárd forintot. A vármegyére vonatkozóan a kötelezettségvállalások összértéke a vidékfejlesztési programban meghirdetett felhívások tekintetében megközelítette a 190 milliárd forintot, a támogatott kérelmekre kifizetett összeg pedig a 108 milliárdot - tette hozzá.

A versenyképesség fontossága

A miniszterhelyettes meghatározónak tartja a hatékonyságot és a versenyképességet növelő beruházások támogatását. Szerinte muszáj reagálni az ukrán mezőgazdasági termékek okozta új kihívásokra.


Az agrártámogatások kapcsán a vidékfejlesztési programot felváltja a KAP Stratégiai Terv. Ennek hazai forráskerete 5393 milliárd forint, amiből a vidékfejlesztés, tehát a KAP II. pillére 2895 milliárd forintnyi összeget jelent. Ennek a forrásnak a megfelelő felhasználásától 2027-ig mind a mezőgazdaság, mind az élelmiszeripar fejlődését várják.

„A csaknem 2900 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési forrásból 600 milliárdnyit biztosít az unió, a többi hazai pénz"

– emlékeztetett a miniszterhelyettes, majd hozzátette, hogy a vidékfejlesztési források 52 százaléka, vagyis közel 1500 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokra megy el.

Tavasszal indul az első csomag

Farkas Sándor elmondta, hogy tavasszal indulhat a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első csomagja, de ekkora tervezik az ökológiai szempontból fontos földhasználat-féltést segítő támogatások elindítását is. Ezekhez idővel többéves fenntartási támogatás igénybevételi lehetősége is megnyílik.

Nyárra készülhet el továbbá a generációváltást segítő felhíváscsomag, őszre pedig a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók várhatóak.

Farkas Sándor miniszterhelyettes a szombati Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi fórumán - fotó: Agrárminisztérium

"Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítjük, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás, -szárítás technológiai megújulását segíti"

– sorolta fel a miniszterhelyettes.

Gondolatait azzal zárta, hogy Csongrád-Csanád vármegye zászlóshajója a hajtatott zöldségtermesztésnek. A vármegye részesedése az országos termésmennyiséghez viszonyítva padlizsánból 39,5 százalék, sárgarépából 38,9 százalék, míg zöldpaprikából 26,7 százalék volt 2022-ben. Országos viszonylatban kiemelkedő jelentőségű még a területen a burgonya termesztése is, amit 1144 gazdálkodó, 1782 hektáron termelt.