A hízók után igénybe vehető sertés állatjóléti támogatások fenntartását az Európai Bizottság évi 7,64 milliárd forint támogatási kerettel engedélyezte Magyarország számára, amely nemzeti hatáskörben 20 százalékkal meghaladható.

A támogatási igény az utóbbi években folyamatosan nőtt, hiszen míg 2014-ben 3,9 millió darab, addig 2015-ben már 4,18 millió darab, 2016-ban pedig már 4,2 millió darab sertés után igényeltek támogatást a termelők. A támogatásban a hazai sertéstartóktól vágóhídra kerülő vagy élve külföldre kiszállított vágósertések, továbbá a tenyésztésre tovább értékesített koca süldők részesülnek.

A megnövekedett termelői igények kielégítése érdekében nemzeti hatáskörben, többlet költségvetési források beállításával volt mód a támogatási keret emelésére, amelynek révén a 2014. évi keret 7,2 milliárdról 8,5 milliárd forintra, 2015 végére 8,5-ről 9,1 milliárd forintra emelkedett, míg végül a 2016. és 2017. évi keret a maximálisan nyújtható 9,144 milliárd forintra nőtt. Ezt a támogatási keretösszeget – amely már eléri a nemzeti hatáskörben 20 százalékkal megemelhető felső mértéket – Magyarország nem lépheti túl.

sertés

Az év végéig még járnak a sertés állatjóléti támogatások – fotó: Shutterstock

Ez azt jelenti, hogy 2017. első három negyedévében minden jogosnak minősülő kérelmet száz százalékban kifizette az állam, de a 2017. negyedik negyedév után igényelt várható jogos kérelmek teljes kifizetésére a maradék keret nem nyújt lehetőséget. Ilyenkor – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a jogos kérelmek kifizetésének arányos visszaosztásra kerül sor. A termelők korábban, a 2014-2016. években a negyedik negyedévre vonatkozóan a jogos támogatási igények 57,78, 62,94, illetve 59,49 százalékkal kapták meg.

A 2017. első három negyedévi állatjóléti támogatási igények Magyar Államkincstár által elvégzett feldolgozása alapján 2017. negyedik negyedév után a támogatás az egy-egy kérelemben jogosan igényelt támogatási összeg 52-54 százalékáig lesz teljesíthető. A támogatást a Magyar Államkincstár előreláthatólag 2018. április első hetében fizeti ki.

A sertéságazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.