Harminc évvel ezelőtt, az akkori Európai Közösség az összes kiadásainak több mint háromnegyed részét a mezőgazdasági költségvetésre fordította – olvashatjuk a top.agrar német hírportálon.

A Bingeni Főiskola nyugalmazott professzora, Alfons Janinhoff által készített tanulmány szerint az elmúlt évben az EU már csak a rendelkezésre álló eszközök nem egészen egyharmadát használta fel a mezőgazdaság céljaira (143,54 milliárdból 41,42 milliárd eurót a direkt kifizetésekre és 3,05 milliárdot a termeléshez kapcsolt támogatásokra). Ha ehhez hozzávesszük a 13,82 milliárd eurós vidékfejlesztési támogatásokat, a mezőgazdasági termelésre és a vidéki térségek fejlesztésére együttesen akkor is csak a teljes költségvetés 39,3 százaléka (56,48 milliárd euró) jut, miközben a mezőgazdaságban előállított termelési érték minden egyes tagországban jelentősen megnövekedett.

agrártámogatásokJelenleg az EU költségvetésének majdnem 40 százalékát teszik ki az agrár- vidékfejlesztési támogatások – fotó: Shutterstock

Brüsszeli közgazdászok számításai szerint az agrártámogatásokból az EU 505 millió állampolgárára személyenként 112 euró, 172,5 millió hektáros mezőgazdasági összterületére pedig hektáronként 327 euró jut. Németország egy hektárra számítva 327 eurót kap. A Közösségen belül működő, kereken 10,5 millió mezőgazdasági üzemre egyenként 5.379 euró, az üzemekben alkalmazott mintegy 9,2 millió teljes foglalkoztatású munkaerőre pedig személyenként, évi átlagban 6.139 euró támogatás esik.

Németországban a támogatás átlagos összege üzemenként 19.261, egy teljes foglalkoztatású dolgozóra számítva pedig 7.988 eurót tesz ki. Az átlagos támogatási összegeket szemlélve elgondolkozhatunk azon, hogy vajon a német parasztgazdaságok azért gazdagabbak, mert több támogatást kapnak, vagy azért kapnak több támogatást, mert gazdagabbak.