Itt az utolsó lehetőség: előreláthatólag már csak az idei évben lesz lehetőségük a gazdáknak arra, hogy igen kedvező feltételekkel jussanak Európai Uniós fejlesztési forrásokhoz. A Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnyi forrás 80 százalékára ugyanis már kiírták a pályázatokat, ráadásul ezek közül időközben többet fel is függesztettek. A baromfi-, a sertés- és a szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére például már az első értékelési szakaszban három-négyszeres túligénylés volt, de jelenleg már a juh- és kecsketartók sem nyújthatják be kérelmeiket.


A Vulcz László által jegyzett, a www.otpagrar.hu oldalon megjelent esettanulmány kitér arra is, hogy a Vidékfejlesztési Program keretein belül ugyanakkor még mindig lehetőség van többek között lófélék vagy nyúl tartásához kapcsolódó projektek, illetve ültetvénytelepítés, jégháló-beszerzés és gyógynövény-telepítés támogatására. Nemrég meghirdették a Halászati Operatív Programot is, amelyben hat, az akvakultúrától a feldolgozásig a teljes vertikumot felölelő pályázati felhívás szerepel, összesen 16 milliárd forint keretösszeggel. A közepes méretű élelmiszeripari vállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz, és hitelt kombináló finanszírozáshoz.

támogatás

Több pályázati kiírás még elérhető, de érdemes sietni – fotó: Shutterstock

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy jelenleg a kamatok is a mélyben vannak. Ez azonban nem lesz mindig így, az OTP Hungaro-Projekt pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója szerint, az idei év már a támogatási döntések meghozataláról kellene, hogy szóljon az irányító hatóságok részéről. „Eljött az utolsó lehetőség arra, hogy ilyen kedvező feltételekkel juthassanak uniós forráshoz a gazdálkodók, hogy megvalósítsák beruházásaikat” – írta esettanulmányában Vulcz László, az OTP Hungaro-Projekt Kft. ügyvezető igazgatója.

„A még most is tartó dömpingben az agrárvállalkozásoknak nem könnyű eligazodni, ezért is indítottuk el a Pályázzunk Együtt Programot (PEP), amelynek keretében a cégek egy online felületen pár kérdés megválaszolása után megtudhatják, hogy milyen lehetőségeik vannak támogatás elnyerésére. A program sikerét jól mutatja, hogy egy hónap alatt közel 2 000-en töltötték ki a kérdőívet, a válaszadók közel 10 százaléka pedig konzultációt is kért”– tette hozzá Vulcz László.