Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten.

Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.

A napelemek és az akkumulátoros energiatároló rendszerek együttes telepítésével a nappal megtermelt energiát az esti vagy a hajnali időszakban felhasználhatják a családok – mutatott rá.


A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak.

Naperenrgiával működő kiserőművek Magyarországon

Napernergiával működő kiserőművek Magyarországon – Fotó: MTI

A hálózatfejlesztési beruházások eredményeképpen jövő január 1-jétől lehetővé válik a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás feloldása az ország legnagyobb részén, a hálózat 93 százalékán, az érintett fogyasztók 84 százalékénál – tette hozzá.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

Indexkép: Shutterstock