A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3%-ra mérséklődjön – jelentette be Nagy István.

Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter – fotó: Agrárminisztérium


1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt

A miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisa is veszélyezteti.

A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen.

Az ország alapvető érdeke, hogy az őszi mezőgazdasági munkák zavartalanul megkezdődjenek, az élelmiszertermelés biztosított legyen, az állatok számára a szükséges takarmány pedig rendelkezésre álljon

– tette hozzá a tárcavezető.

A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható

A miniszter hangsúlyozta, az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja.

A döntés értelmében a kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó az általuk újonnan felvételre kerülő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14%-os kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe 3% legyen.

A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak.

A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen

– emelte ki Nagy István.

A tárcavezető elmondta, a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra. Az agrárium előtt álló kihívásokra ugyanis közösen összefogva, a nehézségekből erőt merítve, együtt lehet leküzdeni.