Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is – közölte az agrárminiszter.

A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé.

Ezen felül a kormány a takarmánykrízis enyhítése érdekében hárommilliárd forintos támogatási konstrukciót is kidolgoz, valamint a vízügyi igazgatóságok 1,46 milliárd forint többlettámogatást kapnak a megnövekedett termelői vízigények ellátásához.

A hitel visszafizetési moratórium a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodók, és halgazdálkodók számára is elérhetővé válik

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány a történelmi léptékű aszály következményeinek kezelésére létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs által elfogadott intézkedési csomag keretében a gazdálkodók részére 2023. december 31-ig hitel visszafizetési moratóriumban való részvétel lehetőségét biztosítja. A moratóriumban való részvétel mindazon gazdálkodók számára segítséget jelenthet, akik már rendelkeznek hitellel és a jelenlegi rendkívüli helyzetben a gazdálkodási tevékenységük fenntartását és folytatását hitelfizetési kötelezettségeik átmeneti szüneteltetésével látják csak biztosíthatónak.

Kifejtette, az érintetteknek maguknak kell mérlegelniük, hogy a törlesztőrészletek fizetésének folytatását választják, vagy a hitellel belépnek a moratóriumba. A gazdáknak 2022. szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk személyesen bankfiókban vagy online formában arról, hogy élni kívánnak-e a lehetőséggel.

A miniszter hangsúlyozta, az aszály az agrárium minden ágazatában súlyos nehézségeket okoz, így a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodók, és halgazdálkodók számára is elérhetővé válik az intézkedés.

Mi az aszály miatti hitelmoratórium lényege?

  • A hitelező az adósnak üzletszerűen nyújtott kölcsönről kötött szerződést, illetve pénzügyi lízingszerződést 2023. december 31.-ig felmondással nem szüntetheti meg a tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség nem teljesítése miatt.
  • Az adós a hitelezőhöz benyújtott kérelme alapján a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére 2022. szeptember 1-jétől fizetési haladékot kap.
  • A fizetési moratórium 2023. december 31. napjáig tart, ha a szerződés a moratórium alatt lejárna, akkor eddig az időpontig meghosszabbodik.
  • A moratóriumot a 2022. augusztus 31. napján fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

Ki kaphat az aszály miatt fizetési moratóriumot?

Az az adós kérhet fizetési moratóriumot a hitelére az aszály miatt, akinek a

  • növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások (TEÁOR: 01 és ÖVTJ: 01),
  • erdőgazdálkodás (TEÁOR: 02 és ÖVTJ: 02),
  • halászat, halgazdálkodás (TEÁOR: 03 és ÖVTJ: 03) szakágazatból származó 2021-es – az eladott áruk beszerzési értéke nélkül számított – nettó árbevétele eléri az az évi nettó árbevételének 50 százalékát,
  • vagy a hitel célja megfelel a felsorolt valamelyik szakágazatnak.

A miniszter a moratóriumos jogszabállyal egyidejűleg már ki is adta a 23/2022. (VIII. 8.) rendeletét, amelyben részletesen meghatározza a kérelem tartalmát. Az agrárminiszter arra is felhatalmazást kapott, hogy a fizetési moratórium hitelező által alkalmazandó részletszabályairól szóló tájékoztatást rendeletben határozza meg, amit ugyancsak megtett. A hitelezőknek ennek megfelelően öt napon belül tájékoztatni kell az érintett adósokat - írja a Bank360.hu


Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020

Azon mezőgazdasági termelők számára pedig, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, az Agrárminisztérium kamattámogatásával működő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánljuk.

E hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, hiszen az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket. A kormányzati intézkedések célja mindkét esetben a mezőgazdasági munkák finanszírozásának biztosítása és ezzel a hazai élelmezésbiztonság fenntartása – emelte ki a tárcavezető.

aszály

Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot – fotó: pixabay.com

A kormány felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a biztosítói kártérítési folyamatot

A miniszter kitért arra is, hogy az operatív törzs a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött, a kárelőleg eszközének alkalmazásával. Az ennek érdekében megszületett új, aszály veszélyhelyzeti szabályozásnak köszönhetően a kormány felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a biztosítói kártérítési folyamatot, ezzel segítve a gazdálkodók finanszírozási  helyzetét.

Az aszálykárra kiterjedő növénybiztosítási szerződéssel rendelkező és kárt szenvedett gazdálkodók számára ugyanis lehetőség nyílik a biztosítói kárrendezés folyamatának lezárulta előtt a kártérítési előleg igénylésére.

Erre az előlegre azok a kukorica vagy napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók jogosultak, akiknél az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80%-os kárátlagot, és erről a kárbejelentésében felelősen nyilatkoznak. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítótársaság felé – hangsúlyozta a miniszter.

A biztosítóknak kárelőleget kell fizetniük

Hozzátette, a biztosítónak az előleget a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetnie, melynek összege a megállapítható kártérítés mértékének legalább a fele. Fontos, hogy a kártérítési előleg kifizetése nem jelenti azt, hogy a biztosító ne vizsgálná az aszálykár tényleges bekövetkeztét és annak mértékét.

A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak. Nagy István felhívta az érintett gazdálkodók figyelmét arra, hogy az előlegfizetés igénybevétele során a lehető legnagyobb körültekintéssel járjanak el, csatoljanak minden szükséges dokumentumot, és a biztosítói megkeresések esetén álljanak rendelkezésre, hiszen csak így garantálható a gyors kárrendezés. A kárelőleg részletszabályairól a biztosítótársaságoknak részletes tájékoztatást kell nyújtaniuk az érintettek számára.

Az agrártárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az aszálykárral sújtott gazdákat támogassa. A biztonságos élelmiszer-ellátás ugyanis hazánk stratégiai érdeke – húzta alá a miniszter.

Aszálytérkép és friss hírek az aszályról: légy képben, hol, mekkora a baj!