Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet szerint

  • az elfogadott hazai állat-egészségügyi programok alapján kötelezően végrehajtandó
  • vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elrendelt
  • vagy az állatállományok állat-egészségügyi programjában szereplő intézkedések, monitoring vizsgálatok, tesztek és más szűrési intézkedések, gyógykezelések, immunizálások,
  • illetve az ezen tevékenységek elvégzéséhez szükséges állat-egészségügyi szolgáltatások költségeihez vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

A támogatott szolgáltatás elvégzésére és a támogatás igénylésére állat-egészségügyi szolgáltatást végző természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogosult, aki nyilatkozik a támogatott állategészségügyi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos szakmai, eljárásrendi és tájékoztatási kötelezettségek vállalásáról. Támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást a telephely szerint illetékes járási hivatal jóváhagyásával rendelkező, mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő állattartó (kedvezményezett) vehet igénybe.


Támogatási kérelem benyújtása

A támogatási kérelmet, valamint a támogatási kérelemhez csatolva a tárgyhónapban elvégzett szolgáltatásokról legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig kiállított számlák másolatát a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig postai úton kell megküldeni a kedvezményezett telephelye szerint illetékes vármegyei kormányhivatal részére.

További részletek, a szükséges formanyomtatványok ITT érhetőek.

Milyen betegségekhez kapcsolódóan lehet igénybe venni a támogatást?

A betegséges felsorolását a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. Példák a listáról: afrikai sertéspestis, madárinfluenza, szalmonellózis, myxomatózis, brucellózis, stb.

A közlemény pontos áttanulmányozása elengedhetetlen a támogatás igényléséhez.

Indexkép: Pixabay