Hamarosan kézhez kapják a támogatói döntéseket az agrár-környezetgazdálkodási program második körére és a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, közösségi terek létrehozására pályázók – mondta a Világgazdaságnak Kis Mikós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezekre a pályázatokra 40 és 26,88 milliárd forintos támogatási keret áll rendelkezésre.

Júliusban várható döntés a kertészeti pályázatok egy részéről és az élelmiszeripari pályázatok első köréről, továbbá az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatokról. Több mint tízezer kérelem érkezett a kertészeti és az állattenyésztési felhívásokra. A legfontosabb pályázatokról szeptemberig folyamatosan születnek meg a döntések, és 2018. március 31-ig minden kérelmet elbírálnak az 1300 milliárd forintos keretű programban.

Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy nincs csúszás a Vidékfejlesztési Program kiírásaiban, azonban a döntések valóban elhúzódtak, amivel kapcsolatban a Miniszterelnökség is kritikát fogalmazott meg. Itt azonban figyelembe kell venni, hogy több ügyet kell elbírálni, és ennek egy jelentős része már megtörtént.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a közbeszerzési kötelezettség eltörlésére tett indítványt, az államtitkár azonban az Európai Unió új irányelvére hivatkozott, amely a többletkötelezettségen túl a hazai jogszabály révén lehetőséget ad a feltételes közbeszerzésre. Ez módot ad arra, hogy az eljárás már a pályázati döntés előtt elindítható legyen, amivel fél évet nyerhetnek. Ezzel a pályázók is tisztában vannak – tette hozzá az államtitkár.

pénz

Nincs csúszás a vidékfejlesztési pályázatok kiírásaiban – fotó: Shutterstock

Túligénylés miatt felfüggesztett agrár-vidékfejlesztési pályázatok:

• Állattartó telepek korszerűsítése
• Kertészet korszerűsítése: üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyság növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
• Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
• Sertéstartó telepek korszerűsítése
• Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése
• Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése
• Kertészet korszerűsítése: kertészetigép-beszerzés támogatása
• Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban
• Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása
• Az állattenyésztési ágazat fejlesztése: trágyatárolók építése
• Gombaházak, hűtőházak létrehozása, meglévő gombaházak, hűtőházak korszerűsítése
• Nem mezőgazdasági tevékenység elindításának támogatása: mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása.