A napelem.palyazat.gov.hu-n megjelent közlemény szerint, akik eddig már a kivitelezővel megkötött előszerződéssel rendelkeznek, azokat semmilyen hátrány nem éri őket a felhívás módosítása kapcsán.

A módosítás érinti: a támogatást igénylők körét, a jövedelemigazolásokhoz szükséges dokumentációt, a pályázattal érintett épületekre vonatkozó feltételeket, a támogatható tevékenységek körét, a pályázat keretében kötelező vállalásokat.

A mintegy 10 oldalas módosításjegyzék ITT érhető el.

A pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:

(1) Tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése,

VAGY

(2) tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje.napelem a háztetőn

Most 100 százalékos támogatás lehet napelemes beruházást megvalósítani – Fotó: Envato

A pályázók köre

Nagykorú természetes személy (magánszemély), a 2020. évben jövedelemmel rendelkezők a személyi jövedelemadó bevallás szerinti összevont jövedelmüknek egy főre jutó összege 0 forint és 4 850 000 forint közé essen.

A támogatás összege és mértéke

Vissza nem térítendő támogatás igényelhető, ahol a támogatás intenzitása: 100%.

Elnyerhető támogatás legfeljebb az (1) esetén bruttó 2.900.000 Ft, (2) esetén bruttó 11.300.000 Ft.

A pályázat benyújtása

Támogatásban várhatóan közel 35 ezer család részesül. Pályázatokat 4 ütemben, megyénként eltérő beadási időpontokkal, de rögzített megyei támogatási keretre lehet benyújtani.

Az első beadás 2021. december 6-tól kezdődik megyénként ütemezetten.

A beruházás csak a regisztrált kivitelező listából választott, szerződött kivitelezővel valósítható meg. A támogatási kérelem benyújtásának feltétele a kivitelezővel megkötött előszerződés.