A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején Tordason rendezett kórtani bemutatót, amelynek középpontjában a napraforgó legjelentősebb gazdasági kárt okozó kórokozóival szembeni ellenállóság vizsgálata állt. A rendezvény különlegességét az adta, hogy az érdeklődők betekintést nyerhettek az üvegházi kísérletekbe is, ahol „az alfától az omegáig" nyomon követhették a fajtavizsgálatok egyik kulcsfontosságú folyamatát: a kórtani tesztelést.

A bemutatón részletes válaszokat kaphattak a résztvevők olyan kérdésekre, mint:

  • milyen betegségekkel kell számolni jelenleg a napraforgó-termesztésben Magyarországon,
  • hogyan ismerhetők fel ezek a kórokozók, illetve milyen stratégiák állnak rendelkezésre az ellenük való védekezésre
  • továbbá szó esett arról is, hogy a betegség-ellenállósági vizsgálatok milyen szerepet töltenek be a nemesítés és fajtaelismerés folyamatában.

napraforgó

A kórtani bemutató középpontjában a napraforgó legjelentősebb gazdasági kárt okozó kórokozóival szembeni ellenállóság vizsgálata állt – fotó: Pixabay

A program elején Szokó Attila, az állomás vezetője ismertette a helyszín és az intézmény feladatait. Ezt követően Csapó József, a Nébih Szántóföldi Fajtakísérlet Osztályának vezetője adott átfogó tájékoztatást a fajtaelismerés rendszeréről, külön kiemelve a kórtani szempontok jelentőségét ebben a folyamatban.

Czakó Zsófia kórtani témavezető előadásában a napraforgót érintő betegségeket és azok kórokozóit vette górcső alá. Kitért a védekezési lehetőségekre, valamint bemutatta a betegség-ellenállósági tesztek módszereit is.

Két kórokozó – a napraforgó peronoszpóra és a napraforgószádor – külön hangsúlyt kapott. E kórokozók fontosságát jelzi, hogy a Nébih nemcsak szántóföldi, hanem üvegházi körülmények között is vizsgálja őket.

A rendezvényen gyakorlati bemutatókra is sor került. A peronoszpóra esetében Nagy Erzsébet, a tordasi Gabonavizsgáló laboratórium vezetője ismertette a laboratóriumi gyakorlatot, majd a résztvevők élő növényi mintákon tekinthették meg a fertőzési tüneteket. A növényházban így közvetlenül tapasztalhatták meg a peronoszpóra jelenlétét.

A napraforgószádor vizsgálatáról szintén részletes bemutatót tartottak, amely során a résztvevők átfogó képet kaptak a kísérleti háttérről és az eljárásokról. A látogatás a „Bemutató üzemek támogatása VP1-1.2.1–23" pályázat keretében valósult meg.

A jövőbeni rendezvények időpontjai és a bemutatókhoz kapcsolódó szakmai kiadványok erre a LINKRE kattintva érhetők el a megfelelő menüpontok alatt.

Forrás: Nébih

Indexkép: pixabay.com